1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Felső tagozatosok farsangja a Művelődési Központban

 

2013. február 3-án rendezte meg a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola felső tagozata az évek során megszokott farsangi ünnepségét. Iskolánk minden tanulója csoportos, illetve egyéni produkcióval készült, hogy azt a Vajda Péter Művelődési Ház színpadán bemutassa az érdeklődő szülőknek, hozzátartozóknak,vendégeknek.

Az évről évre változatosabb és színesebb műsort idén is a 8. osztályosok keringője nyitotta, majd vidám jelenetek következtek a kollégiumi élet viszontagságairól, egy ismert mese hangjáték-változatának munkálatairól, és egy falusi vásári forgatagról az elmaradhatatlan árusokkal, lókupecekkel, medvetáncoltatókkal és népzenével.

A jelenetek között az éneké és a táncé volt a főszerep, melynek palettájáról nem hiányozhatott a citera-kíséretes felvidéki dallam, a csángó körtánc, három mazsorett csoport bemutatója, a tengerparti hangulatot idéző Zama Zama, két Hip-hop formáció és a Gangnam Style sem.

Meglepetés-műsorszámként két dallal bemutatkozott a Faterock zenekar (tagjai benkás apukák: esperes, lelkész, kántor, festőművész). A látvány önmagáért beszélt.

A több mint két órás programot a színjátszó csoport tánca zárta, mellyel szimbolikusan elbúcsúztak végzős diáktársaiktól.

Összegezve elmondhatjuk, hogy egy nagyon tartalmas délutánt tölthettünk együtt, melynek szervezéséért és sikeres lebonyolításáért köszönet a szülőknek és mindenkinek, aki kivette részét a munkálatokból.

Himer Péter

  DÖK vezető pedagógus

Képek az ünnepségről

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka