1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

„A természet maga a megtestesült harmónia”

Nyitott szemmel a természetben

A Természetjáró tábor tagjainak 2016. július 4-től 8-ig felkeltettük figyelmét a körülöttünk lévő természet szépségeire.

A mindennapi életben gyakran elmegyünk a környezetünkben élő növények, állatok mellett. Mi most ezeknek a csodáknak a rejtelmeibe vezettük be az érdeklődő gyermekeket. A Történelmi Magyarország közepénél a lábunk előtt heverő növényekkel ismertettük meg a csapatot. Kis növényhatározók segítségével több érdekességet is megtudhattunk pl. a cickafarkról, az apró szulákról, a szarvaskelepről. A Hármas-Körös és a Holtág vízi és vízparti növényeit is kézbevettük, hogy jobban megfigyelhessük. Az Arborétumban a fákkal, bokrokkal ismerkedtünk, természetesen a legnagyobb érdeklődés a mamut fenyőt övezte.  A megszerzett tudást játékos formában próbáltuk rögzíteni.

Madarak közül a Duzzasztó molnár fecskéi, az Arborétum pávái és a két emu keltette fel legjobban a gyermekek érdeklődését. Több új információval lettünk gazdagabbak.

Gyalog és kerékpárral tettük meg a hosszabb, rövidebb túráinkat. Két alkalommal is jártunk Jász-Nagykun-Szolnok megyében, először, amikor a komppal átkeltünk a Körösön, másodszor amikor a Duzzasztón átsétáltunk, és megnéztük a hajózsilipet és a hallépcsőt.

 Egy délután ellátogattunk Mótyóba, a Naplemente Idősek Klubjába, ahol egy különleges kiállítást tekinthettünk meg. Az idős emberek remek használati tárgyakat készítettek újrahasznosítható anyagokból. Munkáikból ötleteket merítettünk, amelyeket délutánonként megpróbáltunk kivitelezni. Az ügyes kis kezek úszó teknősöket, hercegnői várakat és erődöket, boglyokat és virágokat ábrázoló képeket, pillangókat és csillogó gyöngyfákat alkottak.

Bízunk abban, hogy a hét folyamán betekintést nyertünk az eddig kevésbé ismert növények és állatok életébe. Reméljük, fontosabbá válik számukra környezetük védelme.

                                                                                  Lestyanné Ani

                                                                                  Sztrehovszki Mária

                                                                                  Nagy Nikolett

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka