1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Megújult a Bacsó utcai óvoda

 

Az épület az 1900-as évek elején létesült, a korszakra jellemző hagyományos építészeti stílusban és a korszaknak megfelelő szerkezeti kialakítással létesült. Az épület a fennállásának időtartama alatt többszöri átalakításon, bővítésen esett át. Az ingatlan 1997. év óta a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonában van. Az óvodaépület bővítése, az új tulajdonos által 2010. évben történ, ahol a meglévő részhez fogadó-öltöző, kazánház és előtér helyiségeket, valamint akadálymentes rámpát építettek. Az épület műszaki állapota jelentősen leromlott, felújításra szoruló, ezért az üzembentartó az épület műszaki felújítását határozta el és a beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtott be a „TOP-1.4.1-16” kódszámú pályázati felhívásra.

Falszigetelés a falak padlószint feletti szakaszos kibontásával, a felület kellősítésével, bitumenes vastaglemez elhelyezésével, valamint a téglaszerkezet helyreállításával és kiékelésével. Az elhelyezett bitumenes lemez alatti külső falfelület kizárólagosan lábazatként funkcionál, elkülönülve a felmenő falazattól. A falak külső oldalon lévő műkő lábazatát el kell távolítani, amely szintén a fal szellőzését akadályozza. A falak belső felületén elhelyezett lambéria burkolatot szintén el kell távolítani és a falak tisztítását el kell végezni. A meglévő vakolat leverését követően, falszárító vakolatot kell kb. 1,20m magasságig felhordani mind a belső, mind pedig a külső felületen. Ezen munkálatok kizárólagosan a régi épületrészeket érintik, az újabb átalakítás-bővítés során a meglévő vízszigeteléseknek köszönhetően fenti problémák nem jelentkeztek. A falszigetelési- és falszárítási munkálatok elvégzésével az óvodaépület további talajvíz következtében történő károsodása kizárt lesz, amely nagyban hozzájárul az egészséges környezet alakításához.

A homlokzati felületeken meglévő ablakok cseréje szükséges, a csoportszoba melletti raktár természetes szellőzésének biztosítására az üvegtégla helyett szintén új ablak készül. Új, a meglévő méretekhez igazodó fa ablakok elhelyezése indokolt, amelyek beépítése által a rendeltetésszerű használathoz előírt mértékű természetes bevilágító felület is kialakítható.

A belső térben elhelyezkedő fa pallótokos ajtók méretei szintén nem előírásszerűek, ezért az akadálymentesség biztosítása érdekében azok elbontása, cseréje szintén indokolttá vált. A fő rendeltetésű helyiségekben 110/210-es névleges méretű ajtók kerülnek elhelyezésre, míg a raktárak 100/210-es ajtókat kapnak.

A régi épületrész fafödém szerkezetű, amely a korábbi időszak építési technológiája, valamint a későbbi szerkezeti károsodások miatt nem sík felületű, helyenként vakolatpótlásokat igényel, ezért célszerű, a később bővített részekhez igazodóan álmennyezettel ellátni, amely fölé szálas

hőszigetelő anyag elhelyezése a hőszigetelő képesség javítása érdekében indokolt.

A tervezett álmennyezet hőtechnikai-, esztétikai követelmények mellett az egységes világítótestek elhelyezését is megkönnyíti.

A belső térben kialakított padlásfeljáró helyiség elbontásra kerül, ezáltal a meglévő melegítőkonyha is nagyobb teret kap, az elbontott helyiség helyén további tároló szekrény helyezhető el.

A meglévő fogadó-öltöző helyiségből történő könnyűszerkezetes leválasztással egy többcélú, több funkciójú helyiség alakul ki.

Az épület vizesblokkjai szintén nem megfelelőek, a többszöri csőtörés és szennyvíz dugulás a gépészeti hálózat cseréjét jelezte. A meglévő gyermek mosdó-WC helyiségek nem megfelelő műszaki állapotúak, víz- és szennyvízvezeték cseréje szükségessé vált, valamint a meglévő szaniterek cseréje is indokolt. Az épület végén található második gyermek mosdó-WC helyiség az épület egy félnyeregtetős toldalékában került a korábbiakban kialakításra. A helyiség padlószintje az óvoda többi helységeitől két fellépéssel mélyebben helyezkedik el, ezért az akadálymentesség nem biztosított.

A korszerűsítés során az épület tetőszerkezetének szükséges mértékű felújítására is sor kerül. A tetőcserép, és elvetemedett tetőlécek elbontását követően, új ellenléc, tetőfólia és cserépléc,

valamint cserép kerül elhelyezésre, ereszcsatorna kerül kiegészítésre.

A korszerűsítés során az épület elektromos hálózata is felülvizsgálatra kerül és a szükséges mértékű vezeték-, szerelvény- és világítótest csere valósul meg.

A belső vízvezeték hálózat MTech 20x2-es szigetelt ötrétegű cső PE-Alu/PE-RT csővezetékből épül ki. Az ágvezetékek az alapvezetékbe szerelt elágazó idomokból csatlakoznak az egyes berendezési tárgyakhoz. Az ágvezetékek a falhoronyban szerelendők.

A melegvíz előállítását a hőcserélő berendezés, illetve esetlegesen napkollektorok alkalmazása

biztosítja. A melegvíz-puffertároló a gépészeti helyiségben kerül elhelyezésre.

A tervezett szennyvíz alapvezetéket földben és falhoronyba vezetve kell szerelni. A vezeték anyaga WAVIN PVC és KG-PVC cső a szükséges elágazó idomok beépítésével.

A berendezési tárgyak szennyvizeit összegyűjtő ágvezetékeket szabványos WAVIN KGPVC és PVC lefolyócsövekből kell készíteni, a szükséges ragasztásokkal, kötésekkel. Az ágvezetékek földben és falhoronyban szerelendők. A berendezési tárgyak főként az Alföldi Porcelángyár termékei. A helyiségekben hagyományos MOFEM gyártmányú csaptelepek kerülnek elhelyezésre.

Köteles a kivitelező elsőrendű kiviteli berendezési tárgyakat és szerelvényeket beépíteni.

A kivitelező köteles a berendezések gondos beszabályozását elvégezni.

A meglévő csatlakozási helyet követően az épületben a szükséges mértékben a meglévő hálózat átépítése történik, belül védőcsőben készül a rézvezeték elektromos hálózat, megfelelő elosztókkal, lámpatestekkel, kapcsolókkal és aljzatokkal.

Az üzembe helyezés előtt el kell végezni a vonatkozó szabványok szerinti érintésvédelmi, kábel szigetelésmérési stb. méréseket és csak kielégítő mérési eredmények esetén szabad a villamos berendezéseket üzembe helyezni.

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka