1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Márton nap 

Hagyományunkhoz híven Márton napi ünnepséget tartottunk, 2019.11.10-én, a szeretet vasárnapján. Az alsó tagozat épületétől fáklyákkal, mécsesekkel vonultak a benkások az Ótemplomba, ahol szívet melengető istentiszteleten vehettek részt. Az iskolánk énekkarosai mellett a színjátszó tehetségműhely tagjai is felléptek, a Pál apostolról szóló színdarabuk szeretetről szóló dalát adták elő. A mécsesekkel, különleges lámpákkal megvilágított templom is segítette a meghitt hangulat megteremtését, de a gyerekek műsora ami igazán megtöltötte mindannyiunk szívét melegséggel.
 
Hitelesen, átélve adták át az üzenetet, ami a színjátszósok dalában is szerepelt: "hitemmel elmozdíthatnám a hegyeket, de mit sem ér, ha nincsen bennem szeretet." 
 
Az istentisztelet után Márton napi megvendégelésen vehettünk részt a Szeretetotthon előtti téren, ahol Nemcsényi Aliz és Oláh Márkó által vezetett táncházzal zártuk az ünnepséget. 
 
Köszönjük mindenkinek aki hozzájárult a Márton nap színvonalas lebonyolításához! A fényképeket Szemenyei Csaba tanárúr és Furár Dominik benkás diák (8.c) készítette.

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka