1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Jóembert keres(t)ünk, jóembereket találtunk…

Kedves Péter!

Köszönöm a tegnap esti szarvasi élményt, számomra ez volt az évnyitó-bár iskolámban néhány lelkes kollégával magam is szervezem...-, sőt a költészet napja is az idei naptárban.

Hálával gondolok Rátok!

Tisztelettel, szeretettel: Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

A sorok 2016-ból valók, címzettje Tóth Péter Lóránt volt, aki augusztus végén a Víziszínpad vendégeként Hajvert Ákossal verset mondott, vagy inkább verseket fűzött egybe, vagy inkább elért a lelkünkig. Az enyémig biztosan…

Így ismerkedtünk meg, s így hozta el iskolánkba először József Attila verseit a Vasútállomás, majd az 1956-os eseményeket felelevenítő Forr a dal már című előadását, megtöltve tornatermet, templomot.

A következő „kunszenti” élmény a Dezső Dóra-Szűcs Miklós művész házaspár nevéhez kapcsolódik, akik két éve örvendeztettek meg bennünket Nagyhét - Virágvasárnaptól feltámadás hajnaláig című zenés irodalmi műsorukkal.

2019. december 12-én újra rendhagyó irodalomórára vártuk tanítványainkat, a 8. évfolyam diákjait.

 „…Az égre írj, ha minden összetört...”című  összeállítást Radnóti verseiből és írásaiból Dezső Dóra és Tóth Péter Lóránt versmondók tolmácsolták, felidézve a költő életének mozzanatait, s az utolsó fél év történéseit.

Az előadást követően a Radnóti-díjas Tóth Péter Lóránt mesélt a Radnóti Miklós és munkaszolgálatos társai útját végigjáró zarándoklatáról.

Remélem, az adventi irodalmi naptár meglepetése szép pillanatokat hozott mindannyiunknak, többek, jobbak lettünk!

Kedves Dóra, Péter!

Hálával gondolunk Rátok!

Tisztelettel, szeretettel, barátsággal: Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka