1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A sítábor

 

2013. február 24-én eljött a várva várt nap. Fél nyolckor elindultunk Erdélybe, Gyergyócsomafalvára. A 12 órás út után megérkeztünk a Veresvirág Panzióba. Másnap reggel boldogan keltünk fel, mindenki gyorsan megreggelizett, mert már nagyon vártuk a síelést. Síelés előtt minden reggel Miska bácsi és Csaba bácsi ellenőrizték a szobarendet. Ellenőrzés után igyekeztünk a sípályára.Az a gyerek aki idén először jött síelni a tanulópályán gyakorolt. Egész délelőtt megállás nélkül síeltünk. Délután két órakor bementünk ebédelni. Evés után folytattuk a sportolást délután ötig. Este mindenki fáradtan és kimerülten jött le a pályáról. Esténként Zsolt bácsi gitározott, s vele együtt énekelt az egész csapat. Vacsora után várt ránk a sok program: kártyázhattunk, társasjátékozhattunk. Szerdán volt a „Ki mi tud?”. Csütörtökön a csoport nagy része Borszékre ment egy másik pályára. Ott kettéoszlott a csoport: az egyik fele barlangászni ment, a másik pedig siklott.  Péntek reggel a lehető leggyorsabban mentünk a hóba, hogy kihasználjuk az utolsó órákat. Miska bácsi szlalomversenyt rendezett. Utána elmentünk a szobába becsomagolni. Szombat reggel indulás előtt készítettünk egy csoportképet és elköszöntünk a házigazdáktól. A busszal elindultunk le a hegyről. Útközben megálltunk a Deszkás nevű pizzázóban majd folytattuk az utazhat hazafelé. Erről a sítáborról még hetekkel később is szívesen fogunk beszélgetni.

Köszönjük a szervező pedagógusoknak ezt az élményt.

Hodálik Hanna, Kugyela Hanna, Uhljar Nikolett, Zahorecz Luca

7.a 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka