1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A „Fecskék” első szárnypróbálgatásai

 

Tavaly, 2013 tavaszán, a Nagyböjt első vasárnapján mutatkozott be először a Fecske-kórus a Szent Klára katolikus templomban. Seidl Ambrus plébános javaslatára kezdtem a meg a csengő hangú benkás katolikus lányok „toborzását”, melynek elsődleges célja volt a gyerekek bevonása a szentmise liturgiájába. A hívek számára nagy meglepetést okoztunk és nagy örömet is. Rendszeres időközönként megjelenünk és a hétről hétre váltakozó zsoltárokat énekeljük. Az eltelt egy év alatt szinte valamennyi zsoltártónus dallamát elsajátították a gyerekek. Pechan Zoltán vezette szegedi scola gyerekkarral való kapcsolatfelvétel alkalmával pedig olyan miserészekkel ismerkedtek meg az énekesek, mint az Introitus, és a Communio. Egy háromszólamú Stabat Matert is megszólaltatott a két kórus, mely olyan élményt adott mindannyiunk számára, amire azt gondolom még sok-sok év múlva is szívesen emlékezünk.

A szegediekkel való közös, Istent dicsőítő éneklés és gondolkodás, a megvendégelés a szülők támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg, ezért ezúton szeretném megköszönni minden család hozzájárulását. Köszönettel tartozunk Bukovinszky Bélának és Oláh Szilviának, a Mini Magyarország, valamint dr. Hanyecz Katalinnak, az Arborétum vezetőjének, hogy segítségükkel még szebbé és felejthetetlenebbé tették a két kórus szarvasi találkozását. Isten áldása legyen mindannyiukon!

A Fecske-kórus tagjai: Csasztvan Angyalka, Csasztvan Hajnalka, Gulyás Gitta, Mester Dóra, Paraszt Csilla, Rohony Réka, Szűcs Alexandra, Szűcs Hajnalka, Zeitler Zsófia.

Paraszt Attiláné
a Fecske-kórus vezetője 

Találkozás az újszegedi scolasokkal

 

Mikor megtudtuk, hogy Szegedre is elmehetünk énekelni az újszegedi katolikus templomba, alig tudtuk elhinni. Pár hét múlva Szegeden leszünk!!! De persze tudtuk, hogy ez nem csak munka és kacagás lesz. Nagyon sokat kellett énekelni. Szinte minden napunk úgy kezdődött, hogy lementünk az iskolai ebédlőbe és 07.45-08.00-ig csak énekeltünk. Persze üres gyomorral nem nagyon lehet énekelni, ezért Csilla néni egyszer-kétszer hozott nekünk egy kis süti, vagy csokit. Csak vártunk, és vártunk…, végre eljött március 23-a, vasárnap. Végre utazunk! Az út sem volt unalmas, szinte állandóan nevettünk. Nagyon időben odaértünk, hiszen még Zoli bácsit, a szegediek vezetőjét is megelőztük. Így mit tehettünk volna? Hát elkezdtünk fogócskázni. Bár nem sokáig tartott, hisz Zoli bácsi máris ott termett. Mielőtt a mise elkezdődött volna, elpróbáltuk közösen az énekeket. Mikor bementünk a templomba, nem győztem csodálkozni, gyönyörű volt. Elkezdődött a mise. Mintha öt perces lett volna, úgy eltelt az idő, hiszen mindig énekeltünk. A mise után, mielőtt megérkezett volna a pizza, csocsóztunk, de kis idő múlva: „Megjött a pizza!” hangzott a kiáltás. Erre mindenki rohant lefelé, a megterített terembe. A desszert már nem is fért belém, úgy teleettem magam. Elköszöntünk az újszegediektől és megnéztük a Dómot. Hihetetlen volt. Ilyen gyönyörű templomot sosem láttam még életemben. Utazunk haza. Nem akartam menni, olyan csodálatos élményeim voltak.

Most mi kerültünk sorra. Újra gyakoroltunk, énekeltünk, gyakoroltunk és énekeltünk. Sokat gondolkoztunk azon, hogy mi mivel lepjük meg őket, hiszen az a pizza mennyei volt. Végül a kenyérlángos lett a vasárnap fő menüje. Annyit készültünk és készültünk, újra itt a vasárnap. Megérkezett mindenki. Ahogy az előző héten is a mise előtt minden éneket átvettünk, csak most nem Zoli bácsi vezénylésével, hanem Csilla néniével. Annyira fáradtak voltunk, hisz pont akkor volt az óraátállítás. Szinte mindenki még félálomban volt, kivéve a vendégeket, hisz ők hatkor indultak. Átsétáltunk a templomba és elkezdődött a mise. Újra énekeltünk és énekeltünk, aztán visszamentünk az épületbe és elkezdődött a falatozás. Kenyérlángos- és süti hegyek voltak, de utána jött csak az… Arborétum! Elmentünk megnézni a vendégekkel a Mini Magyarországot, rengeteg érdekes épületet láttunk, és persze annál sokkal több békát. Olyan édesek voltak… Elköszöntünk a szegedi, új barátainktól és megbeszéltük, hogy legközelebb is megejtünk egy ilyen csereprogramot.

Nagyon, de nagyon, de nagyon köszönjük Csilla néninek és Zoli bácsinak ezeket a szebbnél szebb élményeket.

Mester Dóra
4.a osztályos tanuló

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka