1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A fiataloké volt a színpad a Szilvanapon

 

A kissé borongós szombati napon ebéd után sokan várakoztak a Szeretetotthon előtt felállított színpad nézőterén. A fellépők között voltak a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói.

Elsőként az izgatott Bacsó utcai óvodások vonták magukra a figyelmet énekhangjukkal, verseikkel, körjátékaikkal. Nagyon bátran vették birtokba a színpad deszkáit. 

Őket az általános iskolások követték. Egymás után jöttek a verses és zenés műsorszámok.  Hallhattunk szavalatot Zsémbes Zsófiról, Égi mobiltelefonról. Három bátor lány ragadta magához a mikrofont. Egy vidám popslágerrel szórakoztatták a közönséget.

Népesebb csapat volt az általános iskolások énekkara. Őket az iskola tanulói kísérték különböző hangszeren.

A népzene és a néptánc sem maradhatott ki.  A Szederinda együttes és a Bóbita duó vidám népdalokkal szórakoztatta a közönséget.

A népes csapat vette birtokba nézőteret.  A Sköcök néptánccsoport pergő tánccal mulattatta a közönséggel az időt, kik már el is felejtették, hogy borongós az idő, hisz a fellépők olyan jó hangulatot teremtettek.

A színjátszók jelenete szomorúan kezdődött, de a végére minden jóra fordult. Látványos fináléval zárták a produkciót.

Befejezésként a gimnazisták foglalták el a színpadot. Hip –hap táncával vonta magára figyelmet Gyulai Fanni, aki iskolánk tanulója volt. Azt is megtudhattuk, hogy Világbajnokságra készül.

Majd a csepergő eső ellenére kitartó közönség ízelítőt kapott abból, hogy rap zenében is méltó helyet kapnak a magyar irodalom jeles költői. A szöveg méltó zenei aláfestést kapott a szintetizátor, a gitár és kíséretével. 

Köszönet a felkészítő nevelőknek, a fellépőknek és a kitartó közönségnek!

Nagy Istvánné
tanítónő

Vasárnapi terményáldó ünnepi istentiszteleten készült képeink megtekintéséhez kattintson ide

Vasárnapi terményáldó ünnepi istentiszteleten készült képeink

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka