1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Benkások kezében lobogott...

2015. március 16-án ünnepeltük meg első alkalommal a magyar zászló és címer napját, melynek hivatalossá tételéről és időpontjáról tavaly decemberben döntött az országgyűlés.

 

Nemzeti jelképünk tiszteletére Szilágyi Ákos, a Magyar Trikolor Kft és az ’56 Lángja Alapítvány  2006 óta fotópályázatot hirdet  „A Trikolór tizenkét hónapja” címmel, s e fotókból évről évre falinaptárt állít össze. Az évenként megújuló naptár mellé 2013-ban dal is született, melynek zenéjét Szikora Róbert írta. Akkor a dal bemutatására 11 híres magyar előadóművészt kértek fel, idén pedig ennek a Lobogó dalnak feldolgozására hirdettek pályázatot. Iskolánk oktató-nevelő munkájában nagy hangsúlyt fektetünk a nemzeti identitástudat kialakítására és fejlesztésére, így a hozzánk is megérkező felhívást elolvasva és a dalt meghallgatva úgy gondoltuk, új szemszögből tovább erősíthetjük diákjaink lelkében és gondolataiban nemzeti szimbólumaink felé való tiszteletadásukat, lobogónk és címerünk megbecsülését. Énekkaros diákjainkkal a dal megtanulása mellett párhuzamosan heteken belül megkezdtük a szöveg mozgással való kifejezésének begyakorlását is, hogy március 1-re – ahogyan a kiírásban kérték- be tudjuk küldeni a videofelvételt. Igazi csapatmunkával oldottuk meg a feladatot, a hátteret egyik diákunk tervezte, kollégánk kivitelezte, a mozgás kitalálásában szintén kaptunk segítőtársat és ami a legfontosabb, hogy iskolánk vezetősége teljes mértékben támogatta törekvésünket. Az elkészült munka után pedig vártuk, milyen eredmény fog születni, tetszik-e másnak is az, amibe mi a szívünket, lelkünket beletettük. Hihetetlen volt az a pillanat, mikor telefonon keresztül megkaptam a hírt, hogy a pályázatot megnyertük. Szavakba nem lehet önteni, diákjaink mit éreztek akkor, csak én éreztem az ölelésükből és láttam a szemeikben. Azt pedig, hogy eljutottunk a gálára március 16-án, hétfőn este és a színpadon be is mutattuk a közönségnek, nemcsak számukra nyújtott életre szóló élményt, hanem minden embernek, aki ezen az ünnepi esten megjelent, beleértve igazgatóasszonyunkat, kollégáimat és magamat. Azt a lelkes éneklést, amit diákjaink szájából hallhattunk, átérezve annak minden szavát, a dal végén kitörő hatalmas taps és sok gratuláció viszonozta. Eltelt két nap, s ha rágondolok, könnyek, örömkönnyek futnak a szemembe, tudva, hogy valamit adtunk a diákjainknak, ami lehet és remélem, hogy mély nyomot hagyott bennük.

Paraszt Attiláné, karvezető

Az alábbi linkeken amatőr videók tekinthetők meg. Az Echo tv által készített felvétel később kerül feltöltésre. 

Videó 1

Videó 2

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka