1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Indiántábor a Zöldpázsiti Óvodában

 A hosszú nyár szórakoztató eltöltése keretében az idén az indián élettel  ismerkedtek a Benka óvodások. Már az évzáró előtt elkezdtük a közös készülődést, ráhangolódást a témára. Könyveket nézegettünk, tollakat, papírhengereket gyűjtöttek a gyerekek, neveket választottunk mindenkinek, szárítottuk a meggymagot, keresgéltünk kinőtt pólókat. Július 13-án 35 kis indián gyűlt össze a zöldpázsiti völgyben, s megalakítottuk a „Zöldpázsiti Apacsok” törzsét. Az egy hét alatt nagyon sok érdekes esemény, tevékenység színesítette a kis indiánok napjait. Mindenki maga festhette meg ruháját, fejpántját, készíthetett nyakláncot, karkötőt. Az elkészült darabokat minden nap magunkra öltöttük, s az arcfestés után éltük indián életünket Minden lépésünkre figyelnünk kellett, hiszen Figyelő Szem, az ember nagyságú indiánbáb mindenhol követett tekintetével. Kis művészünk, Ervin két jellegzetes állatot varázsolt a sátor anyagára, és mi többiek, tenyérnyomatainkkal megalkottuk rá a Napszellemet is, majd táncoltunk  a nap energiáját kérve. Szülői segítséggel felállítottuk a sátrat és ebben tartottuk reggelenként és délben a „Nagygyűléseinket”, amelyeken az indián élet érdekességeiről, a bölényekről,  indián hangszerekről, a megválasztott vezetőkről beszélgettünk. Hallhattak a gyerekek indiános történeteket, a Nagy folyó áradásáról, Taháról az indián fiú állatmentéséről, Genorimoról a gyógyítóról. Az öt nap alatt készítettünk különféle dobokat, kazoo furulyát, szőttünk álomfogókat, fűztünk szélcsengőt, festettünk totemoszlopot, tipit (indián sátrat), köveket, melyek amulettként funkcionálnak tovább. Jártunk naptáncot a naperejét segítségül hívva, tűztáncot, a tűz megóvásáért, örömtáncot a nyomkövetős játék során megtalált „indián arany”, a kukorica megtalálása után. Kóstoltunk indián ételeket, főztünk fekete színű indiánrizst, sütöttünk kukoricalepényt, s kevertünk tüzes vizet is. Szalmabála lovakról folyt a bölényvadászat, s jó szórakozás volt az elkóborolt kisbölények felkutatása, valamint a lopakodó indián játék is. Az utolsó nagygyűlésen a legkedvesebb heti élmények felidézésénél se vége, se hossza nem volt a gyerekek beszámolóinak. Jó hangulatukat és örömüket egy nagy kiáltással fejezték ki. Péntek délután az elkészített kincsekkel, a megfestett ruhákkal indultak haza a kis indiánok, s folytathatják tovább otthon a „játékot”.

Gácsi Krisztina
óvónő

 

 

 

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka