1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Természetkutató tábor

A természetet kedvelő alsó tagozatos gyerekek július közepén táboroztak. Játékos feladatokkal vezettük rá a gyermekeket a természeti jelenségekre, a növény-, és állatvilág csodáira.

Kikerékpároztunk a Körös-Maros Nemzeti Parkba, ahol ornitológus várt minket a madárgyűrűzés kellékeivel. Megismertük a gyűrűzés folyamatát, eszközeit és fontosságát. A legnagyobb élmény a madárbefogás és maga a gyűrűzés folyamata volt. A zöld küllő, a szürke légykapó, a csuszka, a feketerigó, a széncinegék, a barát poszáta, a fülemülék közelsége lenyűgözött mindenkit. Tudásunkat bővítettük madárismeretből. Megcsodáltuk a közelben falatozó, napozó mór-, és görög teknősöket.

Az Arborétumba is elkerékpároztunk, ahol megfigyeltük a természet hangjait, a szebbnél szebb fák, bokrok színeit, formáit. A Varázstanyán kipróbáltuk kreativitásunkat, növényismeretünket. Lenyűgöztek a kisajtók, melyek titkokat rejtettek.  A tanya interaktív eszközei „elvarázsoltak” minket.

Kigyalogoltunk a Kacsató környékére és az Erzsébet-ligetbe is, ahol a vízpart és az erdő növényvilágát határoztuk meg kishatározók segítségével. A változatos játékok elősegítették, hogy minél több növény nevét megjegyezzük.

Kísérleteztünk különböző eszközökkel és anyagokkal. Készítettünk szivárványhidat, tűzoltóhabot,megfigyeltük hogyan merül el egy csepp tinta az olajréteg alá a vízben. Mikroszkóppal, nagyítóval vizsgálódtunk.

Délutánonként újrahasznosítható anyagokból készítettünk különböző dolgokat. A kindertojás sárga részét méhecskévé alakítottuk, mely beköltözött a méhsejtekbe. Maradék fonálból madárka készült. A kaviccsal díszített vajkrémes dobozokból virágcserép lett, melyekbe kaktuszok és kövirózsák kerültek. A műanyag flakonokat feldaraboltuk és mozaikképet alkottunk belőlük. Az ásványvizes palackokból baglyokat varázsoltunk.

Játékos formában bővítettük a gyerekek ismereteit. Fejlesztettük figyelmüket és megfigyelőképességüket. Különböző életkorú tanulók kerültek össze, ezért fontos szerepet játszott munkájuk során a tolerancia és az empátia. Reméljük sok élménnyel gazdagodott mindenki ezen a héten.

 

Lestyan Györgyné és Sztrehovszki Mária

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka