1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Nyári tábor a Bacsó Óvodában

Június harmadik hetében nyári tábort szerveztünk a Bacsó utcai óvodában. A Kaláka együttes "Nálatok laknak-e állatok?" című kedvelt dala köré szerveztük a programokat. Minden nap valamilyen állatokhoz kapcsolódó tevékenységgel hívtuk játékba a gyerekeket. 

Hét elején egy szépen feldíszített mese-kuckóban hallgatták meg a "Brémai muzsikusok" című mesét, miután kirakhatták a mese szereplőit ábrázoló képeket. 

Másnap a hangok és dallamok világában kalandoztunk. Háziállatok és vadon élő állatok hangját próbáltuk felismerni és utánozni, felelevítettük az egyes állatokról tanult mondókákat, dalokat és énekes játékokat. A nagyok nagy odafigyeléssel vonták be a kisebbeket is a közös körjátékokba és táncokba. 

Szerdán igazi alkotó tevékenységek következtek: házállatok mintázása agyagból, kakas-figura készítése nyírás, ragasztás és gyöngyűzés technikák alkalmazásával és kombinálásával. 

Csütörkökön a mozgást fejlesztő játékok kaptak főszerepet. Állatok mozgását utánoztuk viccesen, különböző eszközök bevonásával. Zenére és versenyhelyzetben egyaránt összemérhették ügyességüket a gyerekek. 

Az utolsó napon zárásként eldramatizálhatták a hét folyamán többször hallott "Brémai muzsikusok" történetét. 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka