1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Hittanversenyen voltak katolikusaink

A 2016-os egyházi év kezdetével Ferenc pápa meghirdette az Irgalmasság évét. Ehhez, valamint Szent Márton születésének 1700. évfordulójához kapcsolódva állította össze versenyfeladatait az idei tanévben a szegedi Karolina iskola. Január elején elindított 3 fordulós versenyére Szeged-Csanád Egyházmegye katolikus hittanosai nevezhettek, melynek első két fordulójára a válaszokat interneten keresztül kellett beküldeni. A döntőbe korcsoportonként legmagasabb pontszámmal bejutó 5-5 csapat január 22-én mérte össze tudását a versenyt szervező iskolában. A legfiatalabb korosztály a 3-4. osztályosoké volt, a mi iskolánkból Csasztvan Hajnalka 3.a, Fabó Dániel 3.a és Ribárszki Kitti 3. b tanulók alkották az IrgalManók csapatát. Ők 15 csapat közül kerültek a döntőbe, majd olyan összeszedetten, egymást kiegészítve és gyorsan oldották meg a feladatokat, hogy a második helyen végeztek.
Az 5-6. korosztályból Szent Klára Angyalkái: Csasztvan Angyalka 6.a, Mester Dóra 6.a és Paraszt Csilla 6.b képviselték iskolánkat. A nevezett 10 csapat közül az első 5 csapat szinte megegyező pontszámmal jutott be, majd végül a 4. helyet sikerült megszerezniük. A verseny három hete alatt az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek mélyebb megismerését sok szent és boldoggá avatott ember életpéldájának áttekintésével szemléltettük. Nagyszerű dolog volt, hogy a versenyt követően szerzetesekkel, apácákkal, nővérekkel beszélgethettek a gyerekek, akik életükről, tevékenységeikről, missziós útjaikról meséltek nekik. Ez a lehetőség és a délelőttöt záró színházi előadás a 6 diák számára fantasztikus élményt nyújtott, s remélhetőleg a jócselekedetek végzése az előttünk álló nagyböjti időszakon túl is jellemző tevékenységükké válik. Köszönjük iskolánknak, az evangélikus egyház vezetésének és a középhalmi misszió tanyagondnoki szolgálatának, hogy segítette eljutásunkat a versenyre.

Paraszt Attiláné

hitoktató

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka