1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Szálljon az ének…

A vakáció beköszöntével ismét lehetősége adódott a benkás diákoknak, hogy szálljon az ének és szóljon a dal a zenei táborban. 41 lelkes diák jelentkezett erre a június 20-24-e között megszervezett rendhagyónak mondható hétre. Rendhagyó volt, hiszen egykori benkás diákunk segítségével az első próbáktól kezdődően két szólamban tanultuk meg a zenei anyagot, ami a legkisebbek, de a nagyok számára is újdonság volt, érdekessége mellett pedig nagyon fejlesztő hatású is.

A reggeli érkezés után a közös beéneklés, majd daltanulás mindenki arcára mosolyt csalt. Megtapasztalni a gyermeki szív nyitottságát: valami benned szép, valami bennem jó, valamit együtt éneklünk el, az a dal úgy lesz jó…..

Ezek után következett a közös mozgás. A helyes testtartás, helyes légzés, erősítő és nyújtó gyakorlatok váltakozása átmozgatta a gyerekeket és a közös játék csapatépítő erejét is megtapasztalhattuk.

A tízórai után kézműveskedtünk, dolgoztunk: dróttal, gyönggyel, fonallal és papírral. Minden tevékenységet nyitottan és érdeklődően fogadtak. Az elkészült munkákból kiállítást készítettünk.

Közös ebéd után az iskolában sportoltunk, másnap kerékpárra pattanva a KMNP játszóterére látogattunk és két alkalommal Körös part lehetőségeit kihasználva fürödtünk. Majd az aktív feltöltődés után uzsonnázás és a dalok átismétlése zárta a napokat.

Pénteken születésnapot ünnepeltünk. Fazekas Anna, 3. osztályos kisdiákunk évek óta kórusunk tagja, a területi énekversenyek díjazottja, akinek mindennapjai összefonódnak az énekléssel, 10 éves lett. Úgy érezte, ezt a szép alkalmat azokkal a társaival szeretné megünnepelni, akikhez szorosan kötődik. Pogácsával várta őket már korán reggel, az ebédet követően pedig meggyújtottuk a 10-es számú gyertyával díszített tortát, mi pedig átadtuk a  közösen készített ajándékot és énekeltünk neki reggel is meg délben is. Köszönjük nagymamának a finom süteményt, Annának pedig kívánjuk Isten bőséges áldását életének minden napjára.

Köszönettel tartozok kollégáimnak a napi segítségért és tanítványomnak, Frankó Dorottyának, aki kiválóan megoldotta a rá bízott feladatot.

A nyárra jó pihenést és kikapcsolódást kívánunk, találkozzunk augusztus utolsó hetében a zenekarral szervezett közös próbákon!

Csilla néni, Dotti, Zsuzsi néni és Mónika néni

Diákok írásai a táborról:

„Az énekkari tábor nagyon tetszett, de nem csak a kézműveskedés, hanem a szép énekek is.”

„Az énekkari táborban sosincs nyugalom, mindig van egy eléneklendő dal vagy egy biciklitúra, tehát nem unatkozunk. Én ezért szeretem.”

Fazekas Anna

„Ezen a héten egy emlékezetes táborban jártam, az énekkari táborban. Nem csak azért volt olyan jó, mert sok új barátot szereztem, hanem azért is, mert Csilla néni élménydús és változatos programokkal készült számunkra. Sokszor kézműveskedtünk, elbicikliztünk a Körös-Maros Nemzeti Par kalandos játszóterére, fürödtünk a Körösben, valamint sokszor játszottunk az iskola udvarán. És ez az öt felejthetetlen nap el sem telhetett volna éneklés nélkül, hisz ez a tábor leginkább erről szól.” 

Csasztvan Angyalka

„Nagyon jó volt ez a 3 nap, sokat nevettünk, játszottunk, kézműveskedtünk és persze énekeltünk. Sok szép dalt tanultunk. Legjobban a szövés tetszett. Remélem máskor is fogok jönni az énektáborba.”

Laukó Boglárka

(csütörtökön Erdélybe utazott)

„A Benka iskola énekkari táborában végeztem el a középiskolások kötelező közösségi szolgálatát. Számomra eddig ismeretlen feladat elé kerültem egykori iskolámban. Csilla néni azzal bízott meg, hogy az énekkar egy részével dalokat tanítsak meg. Itt tudatosult bennem, hogy ez nem is olyan könnyű feladat. örülök, hogy részt vehettem a táborban és kipróbálhattam magam ebben a szerepben is.

Frankó Dorottya (volt diákunk)

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka