1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Hortobágyi Vadaspark állatgondozó tábora

Rendszeres látogatói vagyunk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett vadasparki állatgondozó táborának. A szalmabálák, a gémeskutak látványa és a kilenc lyukú kőhídon való átkelés jelezte számunkra, hogy megérkeztünk a Hortobágyra.

A gyerekek betekintést kaphattak a madarak, emlősök, kisemlősök, ragadozók és patások mindennapi életébe. Élmény volt számunkra a szafari buszos közlekedés, az éllatgondozók közvetlensége, a munkájukba való bekapcsolódás és az a hatalmas szakmai tudás és tapasztalat, amelyeket a gyerekekkel megosztottak.

Ebben a táborban idén is sok ismerettel gyarapodtunk. Megtudtuk, hogy melyek azok a pusztai növények – vadmenta, cickafark, fehér üröm -, amelyek az állatok öngyógyításában segítenek, és éppen ezért nem is kell mindig az állatorvos segítségét kérniük az itt dolgozóknak.

Az őstulkok színe is sok mindent elárul. A vadlovak csoportjai rezervátumi körülmények között élhetnek. A park segít a világ több pontján rezervátumok létrehozásában a faj fennmaradása érdekében.

 A pelikánok etetése során apró halakkal próbáltuk őket magunkhoz csalogatni. A lemezes csőrük megszűri a vizet és a halakat egészben nyelik le. Tollazatuk különleges színe szinte a valóságban nem is látható máshol.

Az etetések utáni játékok az ismeretek elmélyítését szolgálták: pl. élőlények táplálék párosítás, illatok és hangok felismerése, versírás megadott szavakból.

Az élménydús napok zárásaként motorcsónakos túrán vettünk részt a Hortobágy folyón, ahol idegenvezetőnk bemutatta a vadregényes folyó vízi világát. A vízfelszínen szaladó vízityúk, a sulyom, a sárga vízitökszőnyeg mind ámulatba ejtett bennünket. Megismerhettük a régi korok halászati eszközeit: a teszi-veszi hálót, a kanyargós vejszét, a feneketlen kosarat, a merítőhálót, a szigonyt és a varsát, melyek segítették a halászok munkáját.

A Hortobágy-halastavi kisvasút Magyarország egyetlen kisvasútja, amely halastavi környezetben fut. A „Sziktipró” elnevezésű kisvonaton utazhattunk és gyönyörködtünk az egyedülálló tájban, valamint a belső tavak gazdag madárvilágában. A spektív közeli képet adott a nádasból felröppenő szürkegémekről, kiskócsagokat, nagykócsagokat, bakcsót és a vízfelületen pihenő sirályokat is  megfigyelhettük.

A madárgyűrűző állomáson befogott cserregő nádiposzátát, barátposzátát és nádi tücsökmadarat gyűrűztünk. A hálóba berepült madarak megjelölése közben az őket meggyűrűző szakembertől hallhattunk a madarak vonulásáról és kutatásának fortélyairól. A megjelölt apróságokat el is engedtük.

Az esti pihenőnket a Fecskeház erdei iskola épületében töltöttük.

A péntek délutáni táborzárás után rengeteg ismerettel, kis tárgyi emlékekkel gazdagodva térhettünk haza.

Baginé Lőrincz Erika és Furárné Bazsali Zsuzsa tanítónők

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka