1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

„Nekem a tenger a Balaton…”

A 4. a osztály ismét nagy kalandra vállalkozott. Nyertes pályázat révén 3 nap Fonyódligeten. Kell ennél jobb, hiszen még bennünk voltak a nyári élmények és mi újra kirándulni indultunk.

Milyen lesz? Hány ágyasak a szobák? Lehet majd fürdeni? – záporoztak a kérdések folyamatosan.  Víz, várak, kilátók és igazi tábori hangulat – ebben volt része a gyerekeknek a szülőktől távol pár napig.

A vártúrák alkalmával visszamentünk az időben több száz évet és megpróbáltuk elképzelni milyen lehetett az élet akkor, amikor a simontornyai és ozorai várral ismerkedtünk. Siófokon elsétáltunk a kikötőbe és a forgó víztoronyból gyönyörködtünk a város panorámájában. A magyar tenger a boglári Gömbkilátóból is a kedves arcát mutatta. És a tábor? Ott lehetett igazán jól szórakozni! Jó kedv, versenyzés, foci, röplabda, este discó! Kell ennél több! Még az időjárás is a kegyeibe fogadott. A víz melegebb volt, mint nyáron és a magyar tenger mindenkit a vízbe csalogatott.

Köszönjük Éva néninek  és Csaba bácsinak, hogy elkísértek minket és osztoztak a jókedvünkben.

                                                                            Edit néni

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka