1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Hang és csend

Folytatódott a hangok és hangszerek fizikája c. előadás, mely első alkalommal a magyar tudomány napjához kapcsolódóan tavaly került megrendezésre. Akkor elsősorban különböző mindennapos használati tárgyakon, eszközökön keltettünk hangokat: megszólalt az üvegpohár, a műanyag flakon, a gumikesztyű és a porszívócső. Az idén a már megszerzett ismereteket és tapasztalatokat felelevenítve és tovább bővítve, magával a hanghullámmal és annak terjedésével foglalkoztunk részletesebben. Egy rúgó segítségével látványossá varázsoltuk a hullámmozgást, a szó legszorosabb értelmében belehallgattunk a „csendbe”. Mitől morajlik a tengeri kagyló és mitől egy közönséges befőttes üveg? Honnan tudhatjuk egy leredőnyözött szobából, ha vihar van, hogy az távoli vagy itt van a közelben? Miért hallunk valamit egy cső segítségével, amit addig észre sem vettünk? Mindezekre és hasonló kérdésekre kaphattak választ diákjaink az előadás bevezető részében, majd néhány hangszeres diákunk segítségével arra is rávilágítottunk, hogy ugyanazon dallam, különböző anyagból készült és másként megszólaltatható hangszereken mért szól másként? Hallhattunk hegedűt, brácsát, furulyát, fuvolát, szaxofont és harangjátékot, s mindegyik eltérő színezetű hangon adta vissza a már jól ismert dallamot. Az okokra maguk a diákok adtak logikus válaszokat, így téve interaktívvá ezt a rövid, de intenzív fél-fél órát.

A gyakorlati ismeretek mellett újra és újra felelevenítjük gróf Széchenyi István életének és munkásságának fontosabb állomásait is, mélyítve és bővítve ezzel diákjaink tudását. Személyisége méltó példa az önzetlen segíteni és tenni akarásnak.

„Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz.” (Gróf Széchenyi István)

Jövőre újabb felfedezésekre várlak!

Parasztné Csilla néni

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka