1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Bici néni idén is sakkozott a benkásokkal

Idén is folytatva több éves hagyományunkat, vitéz Sinka Brigitta sakkmester tiszteletét tette a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában. A népszerű Bici néni elfogadta 2017-ben is meghívásunkat, és két napon (január 24-25.) játszott szimultán játékot diákjainkkal. A jó hangulatú játszmákra a tanórák után, délután került sor.

Iskolánk alsó tagozatos diákjai az első napon mérhették össze tudásukat Brigitta nénivel. Minden gyermek izgatottan várta a partikat, melyeket sok szülő, felnőtt is megtekintett, sőt, volt, aki a még a játékhoz is kedvet kapott.

A sakkmester idén nem talált legyőzőre az alsósok közül, azonban voltak szép teljesítmények, melyeket Bici néni csillaggal jutalmazott. Csillagot kaptak az alábbi gyermekek jó játékért, jó lépésért: Litauszky Nikolett, Adamik Alexandra, Tímár Csaba, Bagócsi Áron, Neumann Kristóf, Gyalog Gergő, Konstantinovics Márk, Tímár Tamás, Bódi Benító, Kalán Gergely, Határszéli Luca, Csengődi Keve, Farkas Farkas Imre, Helmeczi Csanád, Cziglédszky Barnabás, Gombár Balázs, Bengery Krisztina, Kovács Bálint, Neumann Péter, Lukács Aliz, Fábri – Gerda Hanga, Gerhát Olivér A szülők közül Cziglédszky Ákos hasonló eredményt ért el.

Döntetlent játszottak: Neumann Kristóf, Kasnyik Bence, Molnár Örs, Lázár Benjámin, Medvegy Zalán, Helmeczi Csanád, Csengődi Keve, Kovács Katalin (szülő), Cziglédszky Barnabás, Petrovics Soma, Teremi Samu, Máté Dávid, Ribárszky Kitti, Kiss Ákos, Jónás Janka, Hortobágyi Bálint. Nekik külön is gratulálunk!

A felső tagozatosok másnap, január 25-én játszhattak Bici nénivel. Folytatva az előző napi, kiváló hangulatú játszmákat, itt is izgalmas partik zajlottak. Hasonlatosan az alsók partijához, ezen a napon is becsatlakoztak idősebbek is a viadalba. Csillagot kapott gyermekek: Lukács András, Novodomszky Nesztor, Molnár Bence, Truczka Áron, Kunstár Roland, Blaskó Bálint, Sztricskó Zoltán, Balázs Gergely, Hajduch Nándor, Pribelszky Zoltán, Bagi Csanád, Gazsó Balázs, Csicsely Dávid, Bátori Péter, Kupecz Vilmos, Molnár Levente, Medvegy Bence, Cziglédszky Samu, míg Stephann Adrienn mint pedagógus, Paljak Andrea pedig szülőként játszott az örökifjú sakkmesterrel. 

A döntetlent játszottak listája a felső tagozaton rövidebb (Döntetlent játszott gyermekek: Lukács András, Pribelszky Zoltán, Gyuricza Róbert), ellenben Medvegy Bence 6.A osztályos tanulónk győzelmet aratott, melyhez ezúton is gratulálunk!

A fárasztó játszmákat Brigitta néni fiatalos lendülettel vette, és bízunk benne, hogy meghívásunkat a következő évben is elfogadja! A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni Sinka Ildikó, Fehér Jánosné segítő munkáját!

 

Huszti Erika, Valastyán Balázs

szervezők

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka