1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Tanévzáró istentisztelet a Benkában

A reménység Istene töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a reménységben, a Szentlélek ereje által!”/Róm,15,13/

2017. június 16-án hagyományainkhoz híven hálaadó istentisztelettel zártuk az iskolai évet diákközösségünkkel, nevelőtestületünkkel.

Molnár Istvánné igazgató asszony iskolaközösségünk 17. tanévére választott igéjével köszöntötte a tanévzáró istentisztelten megjelent vendégeket, szülőket, diákokat. Megtisztelte alkalmunkat az egyházi és világi vezetők közül Lázár Zsolt esperes út, Horváth Z. Olivér iskolalelkész, Dr. Czinkoczky Mihály felügyelő úr, Cairns-Lengyel Henrietta, az Újtemplomi Gyülekezet lelkésze, Jani Jánosné felügyelő asszony, gyülekezeteink presbiterei, Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője, Földesi Zoltán tanácsnok úr, Kitajkáné Szántai Mária, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatónője, Maglóczki János zászlós úr és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Nagy Nikolett.

Gaál Roland ünnepi gondolatai után negyedikes tanulóink búcsúztak alsós éveiktől dallal, verssel, miközben a kivetített képek szembesítettek bennünket az eltelt évekkel, melyek alatt lassan felsősökké értek.

Molnár Istvánné tanévzáró gondolataiban visszatekintett a mögöttünk álló tanévre, összegezte az eredményeket, felidézte az emlékeket, a sok kimagasló eredményt, a mindennapok apró örömeit, amelyek középpontjában diákjaink álltak. Hangsúlyozta, templom, iskola, ész és szív nálunk közel van egymáshoz, ugyanaz az érték járja át, az evangélium.

A tanévzáró napja, a számadás napja is volt, hiszen a bizonyítványosztás átgondolásra késztet, az egész éves munkát teszi mérlegre. Hála Istennek, a mögöttünk álló tanév értékelése során szembetűnően a jó dolgok kerültek előtérbe, ezt bizonyítják a tehetséggondozásban elért eredmények, igazolják a nemzetközi, az országos és a megyei versenyeken elért helyezések.  Nemzetközi versenyeken 37 fő, országos versenyeken, 45 fő, megyei versenyeken 176 fő ért el dobogós helyezést. Büszkék vagyunk kitűnő tanulóinkra (127 fő), a tantárgyi kitűnőt elértekre (421 fő), példás magatartású (291 fő) és példás szorgalmú (239 fő) tanulóinkra! Iskolánk tanulmányi átlaga 4,4.

Jutalomban részesültek a legjobban teljesítő 4. évfolyamos diákok, valamint a felső tagozatos tanulók közül azok, akik kitűnő tanulmányi eredményeik mellett a versenyeken, közösségi programokban is élenjártak. A legnagyobb elismerést, Kiváló kisdiák kitüntető címet kapott Müller Péter. Négy éven át kitűnő eredményével, tanulmányi versenyek rendszeres résztvevőjeként, a sportban elért sikereivel öregbítette iskolánk hírnevét Csasztvan Hajnalka, Janowszky Gréta, Nagy Réka, Teremi Samu, Fazekas Bence, Győri Beatrix Dorina, Jónás Janka, Kiss Ákos, Megyeri Attila, Müller Péter, Nyéki Tamara és Szántosi Dávid.

Lustyik János, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség nyugalmazott felügyelője felajánlásából és tiszteletünk jeleként Lustyik - díjat adományozott iskolánk nevelőtestülete annak a diáknak, aki elkötelezett a matematika iránt, tehetségét a tanórai és a tanórán kívüli megmérettetésekben is bizonyította.  Az idei tanévben az első Lustyik – díjat Szpisják Bence  6. a  osztályos tanuló vehette át.

Az Év tanulója az a diák, aki a nevelőtestület határozata alapján, a tanítási év során az iskola jó hírnevének növeléséhez a legnagyobb mértékben járult hozzá. Ebben a tanévben Mester Dóra 7. a  osztályos tanulónk érdemelte ki a díjat.

Kiemelkedő eredményeiért Balázs Dominik, Gulyás Gergő, nemzetközi versenyeken és Európa- bajnokságon való sikeres szerepléséért elismerésben részesült Szántosi Dávid, Tóth Ramóna és ballagó tanítványunk, Frankó Dániel, akit azintézményünk felterjesztett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016" cím elnyerésére. Eredményei alapján a pályázati feltételeknek megfelelt, így Balog Zoltán miniszter úr és az Értékelő Bizottság érdemesnek találta az elismerésre.

Kiemelkedő művészeti tevékenységéért alkotó tábori meghívást kapott Máté Szabina és Zeitler Zsófia.  A Körzeti Diáksport Tanács díjazottja Jani Kata, Himer Tünde, Mulholland Alexander. A Roma Önkormányzat elismerése az idei tanévben Nagy Johanna, végzős diákunké.

Nagy örömünkre Domján Anna, Kepenyes - Darida Zoé, Czifra Zétény, Kiss Virág és Mester Dóra szerepet kapott a Valahol Európában című darabban, amely óriási sikert aratott. Büszkék vagyunk rájuk!

Köszönetet mondtunk azoknak a szülőknek, akik a legtöbbet tettek iskolaközösségünkért az elmúlt négy esztendő során, nemcsak lelkes támogatásukkal, hanem példamutatásukkal, emberségükkel is.

Azon munkálkodtunk a tanév során, hogy tanítványaink értékeit kibontakoztassuk. Ennek sikerében bízva, a nyári szünetre vidám, tartalmas napokat kívánunk!

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda nevelőtestülete nevében

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

Erre a hivatkozásra kattintva még több kép tekinthető meg 

 

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka