1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Megemlékezés a nemzeti gyásznapon

1849. október 6-án végezték ki az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, s hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt.

Ezen a szomorú napon, Aradon hulltak le először a Ferenc József által követelt fejek. Haynau rendelkezése nyomán – hajnali fél hatkor – először Lázárt, Dessewffyt, Kiss Ernőt és Schweidelt végezték ki, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. A sort hat órakor Poeltenberg Ernő nyitotta meg, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés Vécsey Károly grófnak jutott, végig kellett néznie társai halálát. Miután ő már senkitől nem tudott elbúcsúzni, kivégzése előtt jobb híján Damjanichnak csókolt kezet.Batthyány Lajost, a szeptemberben Pestre szállított miniszterelnököt az esti órákban, az Újépület zárt udvarán állították kivégzőosztag elé. Sorsa megpecsételődött.

Az aradi tizenhármak és az első felelős miniszterelnök meggyilkolása nem csak Magyarországon váltott ki erős indulatokat, de Európát is tiltakozásra sarkallta. A honvédtisztek és Batthyány kivégzése puszta gyilkosság volt, az ítélethozatalra egy koncepciós pert követően, jogtalan vádak alapján került sor. Az eljárások célja a bosszú és nem az igazság volt. Halálukkal Haynau és Ferenc József a magyarság függetlenségi törekvését kívánta büntetni. A kivégzetteket joggal tartjuk nemzeti ügyünk mártírjainak.

Rájuk emlékeztünk a katolikus templomkertben, akik hősi viselkedésükkel bizonyították, hogyan tudtak a magyar ügyért harcolók komoly katona módjára, méltósággal meghalni. Utolsó perceikkel is példát mutattak nemzetüknek. Fiataljainknak Kiss Ernő „üzent” utolsó mondatával: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”  

Végzős diákjaink főhajtásuk során megidézték a tábornokokat, akik utolsó óráinak eseményeit beszédében Babák Mihály polgármester úr elevenítette fel. Az aradi Golgota üzenetét Horváth Z. Olivér, evangélikus lelkész közös imádsággal zárta, útmutatást adva mindannyiunknak.

A megemlékezésen szerepelt Petrovics Rozi, Máté Szabina, Balázs Lara, Zeitler Zsófia, Kohut Gyöngy, Karas Luca, Dobsi Natasa, Rideg Regina, Mester Dóra, Kiss Virág, Sztricskó Boglárka, Misúr Lili, Kiss Márton, Kozák Ádám, Fabó Zsófia, Csasztvan Angyalka, Jani Kata, Emődi Gréta, Blastyák Bálint, Paraszt Csilla, Molnár Fábián, Moleri Róbert, Jakab Gergely és Kondacs Dóra. Köszönjük az énekkarnak a Himnusz és a Szózat tolmácsolását, Búzás Mihály tanár úrnak a helyszín dekorálását. A műsort szerkesztette és betanította Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, Megyikné Bagi Erika és Paraszt Attiláné.

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka