1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kutatók éjszakája

Ebben az évben ez a nem mindennapi éjszaka szeptember 29-re esett. Országszerte rekordszámú rendezvény várta az érdeklődőket: összesen 51 településen, 186 helyszínen több mint 2500 eseménybe lehetett bekapcsolódni. A rendezvény célja, a kutatói életpálya vonzóvá tétele, annak szépségeinek és izgalmainak bemutatása. Megtudhattuk hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket?

Miről is szól ez a nap? 

Arról, hogy a kutatók sokfélék, lehetnek laborban dolgozó, fehér köpenyes, szemüveges, kissé szórakozott professzorok, de lehetnek álmodozó fiatalok, dinamikus középkorúak, férfiak vagy nők is. Minőségi ismeretterjesztés és szórakozás egyszerre, ezt jelenti tehát a Kutatók éjszakája, mely évről évre egyre több látogatót vonz, ingyenes programokkal, érdekes látnivalókkal és - máskor nem látogatható - különleges helyszínekkel.

Iskolánk több tanulócsoportja is részt vett az intézmények által szervezett programokon. A nagyobbak az éjszakai túrát választották Pepi gróf kertjében, míg a kisebbek a Szent István Egyetemen ismerkedtek a tudomány világával. A hatodik - hetedik évfolyamos gyerekek a NAIK-ÖVKI, NAIK-HAKI-ba látogattak el. Az intézet munkatársai érdekes és sokrétű programmal várták a kicsiket és nagyobbakat egyaránt. Az időjárás is kegyes volt aznap hozzánk, szép, napos délutáni időben kerékpározhattunk ki a gyerekekkel Hajnalka néni és Abonyi Éva néni kíséretében. Nagy örömünkre Michelle is elkísért minket. Ahogy odaértünk, máris leragadtunk az első állomáson, ahol izgalmas kísérleteket láthattunk a folyékony nitrogénnel kapcsolatban. A tanulók érdeklődve találgattak, mi történik, ha a -198,5 fokon párolgó anyagba léggömböt vagy falevelet helyeznek, és az új ismereteket hallva pedig szorgosan jegyzetelték a válaszokat az útravalóul kapott feladatlapon. A harcsával is megismerkedtünk kívülről-belülről. Nagy élvezettel nézték és hallgatták végig a gyerekek a halboncolást kísérő kiselőadást. Következő utunk a Környezetanalitikai Laboratóriumba vezetett, ahol a kémia csodás világába tekinthettünk be néhány látványos kísérlet segítségével. Majd egy ökológiai laboratóriumban folyó munkába kaptunk bepillantást, ahol a vízi világ mikroszkopikus élőlényeit vizsgálhattuk meg. Közben a park felől  íncsiklandó illatok áradtak felénk, főtt a halászlé és készültek a  fokhagymás-paprikás harcsafalatkák, amelyekből mindenkinek jutott kóstoló. Sajnos, idő hiányában nem minden programot sikerült megtekintenünk, de jövőre visszatérünk, és folytatjuk ezt a csodálatos felfedező túrát.

Köszönjük a NAIK-ÖVKI és a NAIK-HAKI munkatársainak, hogy részt vehettünk ezen a programon!

Biacsné Bajusz Szilvia

pedagógus

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka