1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Röplabda sztárokkal egy pályán

A Benka Iskola röplabdásaival bővült 2017. 10. 17-én (kedden) a Linamar-Békéscsaba Röplabda SE szurkolótábora. A hazaiak az Imoco Volley Conegliano (ITA) csapatát fogadták, így lehetőségünk volt testközelből látni napjaink röplabdázásának legkiemelkedőbb csillagait.

Nagy érdeklődéssel követtük a számos sztárjátékos minden mozdulatát a bemelegítéstől a mérkőzés utolsó percéig. Az olasz csapat legerősebb játékosának, az USA válogatottjának, a világkupa és olimpiai bronzérmes Kimberly Hillnek nyitásai, csapata magabiztos játéka örök emlék lesz számunkra.

A szívünk mégis a hazai játékosokért dobogott, biztató szavaink nekik szóltak, a gyerekek által készített szurkolótábla értük lobogott.

Bízunk benne, hogy a csapat tagjaival készült közös fotó, az autogramok begyűjtése még szorosabbá tette tanulóink kötődését a röplabda sporthoz.

Köszönettel tartozunk a BRSE utánpótlás szakág vezetőjének, hogy lehetővé tette közel 40 röplabdás diák részvételét a bajnokok ligája mérkőzésen, valamint a szülőknek gyermekük sportszeretetének támogatásáért.

Molnár Eteléné, Farkas Gergely Arnold Zoltán

röplabda tömegsport vezetők

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka