1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Arany emlékezete

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója és az Arany-emlékév védnöki testületének titkára 2017. március 1-jén Budapesten nyitotta meg hivatalosan a PIM programsorozatát. A főigazgató szerint az emlékév jó alkalom arra, hogy segítsen tisztázni, miként lehet a bölcsészettudományt a 21. század elvárásainak megfelelően megjeleníteni. Kiemelte a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezését, amely Arany János összes létező költeményét szeretné digitálisan rögzíteni a legkiválóbb előadók tolmácsolásában

A főváros programjai közül kiemelkedtek az Arany János Budapestje, az Arany 200 busz, az Önarckép álarcokban, a Kétszáz éve született Arany János, a 200 év- 200 üzenet Arany Jánosnak.

A budapesti események mellett szinte eltörpültek a vidéki megemlékezések, így nagyon örültünk a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karától érkező meghívásnak, hiszen az intézmény ad otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János tiszteletére rendezett, „Jártam a jelenben, éltem a jövőben” című kiállításának.

Az „A” betűket formázó táblákon Arany János életútját ismerheti meg a látogató. 
Nagyszalontán született költőnk életének fontosabb eseményei kaptak helyet idézetekkel, művészi illusztrációkkal, fényképekkel kiegészítve. Az egyes állomások: „Szülőhelyem, Szalonta”, „Kincset leltem, házi boldogságot”, „Mily sokat nyerék”, „Süvegemen nemzetiszín rózsa”, „Kedves makrancos öcsém”, „A fél Akadémia Kőrösön lakik”, „Indult Pestnek városába”, „Klasszikusok körmönfont fordítása”, „Rendjelet kaptam”, „Tölgyek alatt”. Életszakaszai elválaszthatatlanok költeményeitől, ezért Arany egy-egy kézzel írt versének mása ugyancsak a kiállítás része. 

Kellemes irodalmi időutazást mindenkinek! 

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka, Révész Éva

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka