1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Csodák az Ótemplomban

Kisebb csodáknak lehettek tanúi azok a hozzátartozók, nézők, akik eleget tettek a meghívásnak: május 5-én az Újszegedi Kamarazenekar és a szarvasi Benka-iskola énekkara lépett az oltár elé, és bemutatta zenei műsorát, amelyre több hónapon át végzett, kemény munkával készültek.

Az első csoda, hogy Paraszt Attiláné, az iskola pedagógusa és munkatársai jelentős összeget nyertek egy pályázaton, amelynek lényege egy koprodukció az iskola gyermekkórusa és az Újszegedi Kamarazenekar között.

A második, hogy Paraszt Attilánénak sikerült megnyerni a Kamarazenekart a nem kevés nehézséggel járó együttműködésre, ezzel megtalálta a megfelelő partnereket.

A harmadik: sikerült összefogni a nagy létszámú, az elsősöktől nyolcadikosokig terjedő énekkart,  kiválasztani közülük a legmegfelelőbb szólistákat, és karvezetőként ezen a szinten magas szintű énekkari hangzást biztosítani.

A negyedik maga kórus, amely a műsor első részében önálló produkciót mutatott be (magyar népdalok, Kodály-művek, egy kánon, egy Purcell-mű) kitűnő előadásban, megfejelve a finom hangzással előadott, az Oscar-díjas Mindenki c. film által híressé vált Bodzavirággal. A zongorakísérő Ivancsó Viola volt.

A következő csoda a Kamarazenekar maga. Alapítója (1980-ban!), vezetője, karnagya máig Kiss Ernő. Az amatőrökből létrejött zenekar profi szinten játszik. Ezt bebizonyította a Négy évszakra emlékeztető Vivaldi-mű, A pacsirta előadásával, benne Koncsol Kamilla művészi fuvola-, Tornyai Jenő gordonka- és Győri Péter continuójátékával.

A hatodik: mégis vállalták a gyermekkórussal való együttműködés kockázatát. A ma már kevéssé ismert Tamás Gergely Alajos (1915-1967) Kánai menyegző című, éppen 60 éve bemutatott, gyermekkarra és zenekarra írt oratóriumát adták elő. Ennek tartalma a Bibliából ismert: Jézus a menyegzőn a vizet borrá változtatta (azaz csodát tett). Az újszegedi zenekart és a gyermekkórust a Szarvasi Kamarazenekar karnagya, Pechan Zoltán vezényelte. A gyermekkart a Benka-iskola pedagógusai is erősítették: a műsor ötletgazdája, szervezője, Paraszt Attiláné, valamint Megyikné Bagi Erika és Kohutné Trabach Gyöngyi. Az előadást megérdemelt, nagy tapssal köszönte meg a közönség. Legközelebbi fellépésük Szegeden lesz: május 12-én 16  órakor a Bálint Sándor Művelődési Házban.

Ez az előadás megérdemelne egy szarvasi ismétlést – jóval kedvezőbb időpontban, például jelentős egyházi ünneppel összekötve, amikor már kevesebb rendezvény van a városban, és sokkal többen mennek a templomba.

 

- F -

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka