1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kalandtúra a Bihari Madárvártán

Május 11-én délelőtt két napos kalandtúrára indultunk nyolc gyakorlott kalandozóval, akik valamennyien a 8.a osztály tanulói. Gyakorlottak, mert már nem először vesznek részt ilyen rendezvényen (de sajnos utoljára), és már nem is először jártak a madárvártán.

Úton a célállomásunk felé, két program is várt ránk. Először „bejártuk” a begécsi halastavakat, pontosabban annak autóbusszal megközelíthető részeit. Madarak ezreinek ad élőhelyet ez a hatalmas mocsaras, ingoványos, vizes terület. Marci élvezettel sorolta a távcsővel, vagy akár szabadszemmel is jól látható tollas népség fajait.

Második megállónk Biharugrán egy tájháznál volt. Ennek a különlegességét az adja, hogy itt nem csak nézni, de megfogni, sőt, ki- vagy felpróbálni is lehet a kiállított tárgyakat. Megtettük! Kipróbáltuk a régi korok szerszámait, felpróbáltuk – a gyerekek – a régi korok ruháit. Réka különösen jól érezte itt magát. Mindenkinek nagyon tetszett a tájházban eltöltött szűk egy óra.

5 óra fele megérkeztünk a madárvártára, ahol elfoglaltuk a szálláshelyünket, majd bemutatót készítettek a csapatok a délután eseményeiből. A bemutatót és a bemutatkozást a vacsora követte, majd lefekvésig ismerkedő, csapatépítő játékokkal töltöttük el az időt. Közben Dóri és Réka megállás nélkül üldözte szeretetével Zitát és Alit, a madárvárta két gyönyörű szép fekete labradorját.

„Nomen est omen” – a madárvárta nevében valóban benne van a sorsa! Olyan madárcsicsergésre ébredtünk szombaton reggel, amilyet egy városi gyerek nem igazán gyakran hallhat. Fecskék cikáztak körülöttünk, rengeteg nyárilúd, több gémfaj, kis és nagykócsagok lakják a vidéket. Ilyen lenyűgöző területen zajlott le délelőtt a kalandtúra. A program során több állomáson kellett bizonyítani a kis kalandoroknak, hogy valóban nem csak szeretik, de ismerik is a természetet. Volt madárfelismerés távcsövön keresztül - Marci volt a legügyesebb, a legtöbb fajt kapásból felismerte. Volt íjászat, „madártojás”-gyűjtés (hungarocell!) vastag, nyakig érő halásznadrágban – Litauszky Áron próbált segíteni a csapattársainak, holott ő is meg-megroggyant a derékig érő vízben. A következő helyszín: átkelés pallók segítségével mocsáron – itt Bálint „vezette ki” a csapatot ügyesen és gyorsan! Kajakkal megközelített helyről vízmintavétel: Réka úgy evezett, mint egy született vadvízi evezős. Bekötött szemmel, egy szemben ülő csapattárs segítségével puzzle kirakás: ahogy Dzsini megpróbálta Virágot irányítani, hogy: jobbra-balra-nekem balra!-neked jobbra!-le-föl tegye az egyes darabokat, igazán jót derültünk. De végül is sikerült, és ez volt a lényeg!

QR-kódon olvashatták a következő feladatot, mely távolságbecslés volt. Szilágyi Áron hihetetlen kreativitással egy kockacukor segítségével „mérte” le a 480 métert – a térképen. Elismerés az ötletért, tökéletesen egyedi és jó volt a megoldás.  

Közben a szervezők úgy döntöttek, hogy nem versenyeztetik a csapatokat, így az eredményhirdetésen az hangzott el, hogy mindenki kiválóan teljesítette a kalandtúra kihívásait.

Fáradtan, de jókedvűen értünk haza szombaton késő délután. Az egész napos szabadban való kószálás után nagyon jó volt hallani a gyerekektől, hogy nem kell értük jönni a szülőknek, hazasétálnak ők gyalog, hisz olyan remek idő van! És talán a természetben eltöltött óráknak ez a célja, ez a hozadéka: szabadban lenni, sportolni, mozogni, örülni annak, hogy megtehetjük ezt, mert van rá lehetőségünk!

Bencsik Tiborné

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka