Angol nyelvi alsós táborok a Benkában
(Ötödik angol hittanos és nyelvvizsgára felkészítő tábor a kéttanítási osztályokban tanulók részére)
Hagyományainkhoz híven a tanév utolsó tanítási hetét lezárva vasárnap az Ótemplomban gyülekeztünk az angol hittanos tábornyitó istentiszteletre. Mi, angolt tanító pedagógusok és az angol nyelvet emelt óraszámban tanuló kis diákok számára bemutatkozott az az önkéntes hölgy (Krista Stanley), aki az amerikai evangélikus egyház képviseletében ebben a tanévben Békéscsabán teljesített szolgálatot.
Michelle Moyer, iskolánk közkedvelt pedagógusa és Krista vezetésével hétfőtől péntekig délelőttönként a templomi áhítat után a kis elsősök és másodikosok naponta különböző bibliai témákkal ismerkedtek meg, melynek elmélyítésében segítettek a hozzájuk kapcsolódó dalok, játékok, kézműves foglalkozások. A sok-sok szórakoztató program közben fejlődött nyelvi készségük, az idegen nyelv iránti motivációjuk, a kommunikációs kompetenciájuk, de jó irányba befolyásolta a kortárscsoporthoz való tartozás élményét is.
A gyermekek minden nap tartalmas programokkal, és meghatározó élményekkel gazdagodva tértek haza. Szüleik elmondása alapján lelkesen készültek a másnapi foglalkozásokra.
A vasárnapi táborzáró istentisztelet után, melyen elbúcsúztunk Michelle-től és Kristá-tól, az esperes úr meghívására a gyermekek és családtagjaik hamburgersütésen vettek részt a Szeretetotthon udvarán. A jó idő és finom ételek elfogyasztása során nehéz volt elválni e két kedves fiatal lánytól. Munkatársaim nevében ezúton is kívánok nekik a jövőben sok sikert, egészséget és boldogságot. A táborban részt vevő pedagógusoknak: Varga-Molnár Gabriella, Egriné Tusjak Otília pedig szeretném megköszönni tevékeny segítségüket.
Ezen a nyáron a vakáció másképpen kezdődött az angol két tanítási nyelvű 3-4.osztályosok számára, mint ahogyan azt eddig megszokhatták. Intézményünk lehetőséget biztosított egy próba nyelvvizsgán való megmérettetésre, amelyre egy hetes felkészítő tábort hirdettünk.
A tanulók nagy része vállalta is a részvételt: a 3. osztályosok szóbeli, a 4.-esek írásbeli feleletükkel bizonyíthattak.
A próba nyelvvizsga a Corvinus általános nyelvvizsga szabályai szerint zajlott. A békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában már 2016 óta működik ilyen nyelvvizsga hely, így tapasztalataikat, segítségüket felhasználva folyt a felkészítés.
A tanulók a mindennapi életben gyakran előforduló helyzetekhez és sokszor használt szövegfajtákhoz kapcsolódó feladatokon keresztül mutathatták be, miként képesek használni az eddig megszerzett nyelvtudásukat.
A 3. osztályosok szóbeli vizsgája minden tanulónak sikeresen zárult, mindannyian képességeiknek megfelelően teljesítettek. A 4.-esek írásbeli eredményeire még várni kell, de elmondásaik alapján a vizsga nem volt nehéz, tehát náluk is várható a jó zárás.
Köszönjük Tirjákné Prisztavok Ágnesnek a segítségnyújtást, a szakmai hátteret, Kohutné Trabach Gyöngyinek a harmadikosok szóbeli, Szilágyi Zoltánnak a negyedikesek írásbeli vizsgára való felkészítését, valamint gratulálunk a gyerekek sikeréhez is!
Baginé Lőrincz Erika
idegen nyelvi munkaközösség-vezető
http://www.benka.hu/index.php/hu/cikkeink/2017-2018-tanev-kepes-cikkei/1200-angol-nyelvi-alsos-taborok-a-benkaban#sigProGalleria02f26b72b3
Napi ige
Nyertes pályázataink
Tehetséggondozás
Intézményünk elérhetőségei
Telefonszámok
Felső tagozat (Kossuth u. 7):
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17):
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda:
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megbízatások
Intézményvezető: Molnár Eteléné
Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília
Intézményünkben négy munkaközösség működik:
Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán
Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János
Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta
Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika
Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325
Elektronikus napló elérése
COVID19
Hirdetmények
Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!
„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány
5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.
Számlaszám: 11733058-20017280
Adószám: 18372843-104
Egyházunk technikai száma: 0035