1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Kerékpárral a természetben

A Természetjáró tábor tagjai kerékpárral fedezték fel Szarvas környékének látnivalóit, nevezetességeit. 2018. július 2-a és 6-a között több túrát tettük meg.

A Mini Magyarországnál felfedeztük a körülöttünk lévő régi épületeink szépségét. Megfigyelhettük történelmi értékeinket, és a tanultakhoz hozzátársítottuk. Elmondtuk a Milleneumi emlékműnél a 7 vezér nevét és az eskü szövegétől zenget Munkács vára.

Az Arborétumban fákkal, bokrokkal, virágokkal ismerkedtünk, természetesen a legnagyobb érdeklődés a mamut fenyőt övezte.  A megszerzett tudást játékos formában próbáltuk rögzíteni.

Kárpát-medence állatvilágával ismertetett meg minket az Anna ligetben található Álltpark. Nagy örömmel fedezték fel a gyerekek az állatokat a rejtekhelyükön. Megfigyeltük az életmódjukat, szokásaikat. A víziszárnyasokat és az európai bölényt nagy szertettel etettük, és közben érdekességeket hallhattunk róluk.

Már ebben a korban is nagyon fontos tudatosítani a gyermekekben az állattartás felelősségét.  Ezért kerékpároztunk ki a Kutyamenhelyre, ahol szembesülhettek a gyerekek azzal, hogy milyen sok kutya keres gondoskodó gazdát. Egy vidám, játékos délelőtt volt a gyerekek és a kutyák számára is.

A békésszentandrási Hunyadi kastély ismét a múltba repített minket a lelkes tulajdonos történelmi beszámolója segítségével. A kiállított tárgyak egy részét kézbe is vehették a gyerekek, kíváncsian kukucskálhattak be a még feltárás alatt álló alagútba is.

Az Erzsébet liget árnyas fái adtak otthont a hét zárásaként egy játékos, környezetvédelemmel kapcsolatos akadályversenynek. A feladatok segítettek feleleveníteni a szerzett tudást.

A hét mindennapján készítettünk ajándékokat és dísztárgyakat. Célunk a környezettudatos nevelés volt, ezért újrahasznosított anyagokból alkottunk.

 Örömmel tapasztaltuk, hogy a különböző korú gyerekek remekül tudtak együtt dolgozni. Mindenki élményekkel és tudással gazdagodott ezen a héten.

 

Lestyanné Ani

Sztrehovszki Mária

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka