1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Értéktár

November közepén iskolánk felsősei egy napot szenteltek annak, hogy Szarvas értékeit bemutassák diáktársaiknak. A paletta igen színes volt, hiszen a természeti értékektől a gazdasági értékeken át a kulturálisig igen sok szarvasi kincset ismertünk meg. Természetesen ez csak egy szelete volt városunk nevezetességeinek, de bízunk benne, hogy hagyományt teremtve folytatjuk ezt a felfedezést.

A helytörténeti napot hosszas előkészítő munka előzte meg. Az osztályközösségek kiválasztották azokat a témákat, amelyek valami miatt közel álltak hozzájuk. A kisebbek a kastélyokra és a kultúrára voksoltak, a nagyobbak pedig – a küszöbön álló pályaválasztás kapcsán – szarvasi munkahelyeket részesítettek előnyben.

A felkészülés és a megvalósítás módszereiben is sok mindent kipróbáltak a gyermekek: filmet forgattak, interjút készítettek, helyszíni bejáráson vettek részt, vendéget hívtak, fényképeztek, rajzoltak, kérdeztek, stb.

Az értékek bemutatása során megismertük a Csáky és a Bolza kastély történetét, közelebb kerültünk a Cervinus Teátrum színészeihez, felidéztük Melis György munkásságát, és belelapoztunk a félévszázados Tessedik Táncegyüttes naplójába.

A 7 – 8. évfolyam tanulói segítségével látogatást tettünk Tessedik templomában, a HAKI-ban, a PIONEER-ben, az Ildikó cukrászdában, a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon, végül pedig Pepi gróf kertjében.

A nap további részében városismereti akadályverseny várta a tanulókat. Az egyes állomásokon a tudás mellett szükség volt a kreativitásra, jó memóriára, megfigyelőképességre is. A feladatok között találkoztunk a szárazmalom történetével, hagyományőrző foglalkozásokkal, Szarvas híres szülötteivel, a testvértelepülésekkel. És hogy a kezek se maradjanak ki, többféle technikát alkalmazva városunk címerét is elkészítettük; valamint a jelképpé vált szarvas is megelevenedett a fémnyomatok segítségével.

Egy idézet szerint: „Aki nem ismeri a múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni.” Azt gondolom, ezen a napon tettünk néhány lépést annak érdekében, hogy eligazodjunk a jelenben és építhessük a jövőt.

Szabó Józsefné

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka