1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

A vers ünnepe a Benkában

A magyar költészet napját 55 éve, 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján.  Április 11-én mindenhol verset lehet hallgatni és mondani: a rádióban, a televízióban, a könyvtárakban, az utcákon, a színházakban, a hírportálokon, a közösségi oldalakon és az iskolákban is. Így történt ez nálunk is: kétszázötven gyermek és felnőtt gyülekezett reggel az iskola udvarán található színpad előtt. Megkértük amerikai tanárainkat, hogy a diákokkal együtt adják elő kedvenc versüket, így kétnyelvű műsorral tisztelegtünk József Attila és a költészet nagyjainak munkássága előtt.

Bevezetőként Weinperné Kiszely Nóra a műfordítás jelentőségéről beszélt két jelentős műfordítónk, Szabó Lőrinc és Kosztolányi Dezső gondolatait idézve.  Ezután következtek a versek.

Amy Johnson Joyce Kilmer Trees (Fák) című versét adta elő, magyar fordítását Máté Szabina előadásában hallhattuk.

Jonathan Baunach egyik kedvenc versét választotta– Langson Hughes Dreams (Álmok) -, melyet Szpin Mihály mondott el magyarul.

Balázs Gergely és Sápszky László József Attila Tiszta szívvel című versét mondták el magyarul és angolul, végül Szántó Adrienn és Péntek Albert István következtek a Születésnapomra című verssel.

A műsor zárásaként kicsik és nagyok együtt énekeltük a Kaláka együttes zenéjével József Attila Születésnapomra című versét.

Mi a költészet szerepe napjainkban? Aki szereti a verseket, annak valóban ünnep volt ez a nap. Verseket pedig – ahogyan a Holt költők társasága című filmben elhangzott - nem azért írunk és olvasunk, mert menő; azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van érzelemmel és szenvedéllyel.

 Abonyi Éva

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka