1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Erőfeszítés, felelősség, alázat

Az iskolaközösség tizenkilencedik tanévének választott igéjével, „Fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad”(Ézs 60,2) köszöntötte Molnár Istvánné igazgató asszony az ünnepi istentisztelet résztvevőit, Lázár Zsolt, a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye esperesének és Horváth Z. Olivér iskolalelkészének szolgálata, valamint Czinkoczky Mihály felügyelő gondolatai után.

Következett a visszatekintés az elmúlt tanévre, melyben az igazgatónő összegezte az eredményeket. Sikeres esztendő áll mögöttünk, melyet bizonyít a megyei versenyeken részt vett 162 diák, az országos megmérettetésen induló 57 tanuló, valamint az a 32 benkás, aki nemzetközi versenyen ért el kimagasló teljesítményt.

Jutalomban részesültek a legjobban teljesítő alsó és felső tagozatos tanulók közül azok, akik kitűnő tanulmányi eredményeik mellett a versenyeken, közösségi programokban is élen jártak. A „Gyermekünkért Jövőnkért Alapítvány” támogatásával a nevelőtestület határozata alapján Kiváló kisdiák kitüntető címet kapott Fürj Kinga, az Év tanulója címet érdemelte ki Szpisják Zsófia. A „Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet” nyerte el Szántosi Dávid, asztalitenisz, valamint Balázs Dominik társastánc sportágban.

Iskolánk tanulmányi átlaga 4,45 lett, kitűnő bizonyítványt 127 diák vihetett haza. Jutalmazásuk után köszöntötték az országos versenyeredményeket elért diákokat, felkészítő tanáraikat, a sikeres nyelvvizsgát teljesítő tanulókat, a diákolimpiai szereplőket, a Luther színjátszó tehetséggondozó műhely tagjait, valamint az énekkarosokat, akik egész éves szolgálatukkal gazdagították iskolánk, egyházunk életét. Köszönjük valamennyi diák erőfeszítését, a szülők támogatását, hiszen mindenki elvégezte a rá kirótt feladatot. A kiváló eredményeket a Benka Krónika lapjain is megjelentette iskolánk a tanév színes eseményei mellett, hogy sokáig emlékezhessünk rájuk!

Nemcsak diákjaink, hanem pedagógusaink is elismerésben részesültek. Az „Év tanítója díjat”, melyet az Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási Bizottsága ítél oda, Lestyán Györgyné kapta, aki 35 éve kiváló tanítója iskolánknak. A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat Zalán Csaba vehette át az úszósportban nyújtott kiemelkedő munkájáért.

Szívből gratulálunk mindannyiuknak!

A következő hetekben a pihenésé, a kikapcsolódásé, az erőgyűjtésé lesz a főszerep diáknak, tanárnak, szülőnek, de ez az időszak az, amikor eldől, hogy mi épül be munkánkból, akár észrevétlenül is. Igyekeztünk a lehető legjobbat, legtöbbet adni – magunkból, másokért!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

pedagógus

Képek nagyobb felbontásban is megtekinthetők, letölthetők itt

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka