1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Sakktábor

2019. június 24-én elkezdődött a Benka iskola sakk szakkörös gyermekeinek tábora a Városi könyvtárban Huszti Erika és Buzás Tünde tanítók irányításával. Az első nap nyolckor találkoztunk a könyvtár ifjúsági részén. Egy gyors bemutatkozás után a gyerekekkel közösen társasjátékoztunk, mely során sakkban elég csúnyán vereséget szenvedtem. Később többfajta ismerkedéses játékot játszhattunk, ezáltal jobban megismerve egymást. Ezután Polgár Judit Sakkpalota programjában használt Chessplayground videókat néztünk, mely érthetően megtanítja a gyermekeknek a sakk alapjait. Majd a Cikkcakk sakkdalra játszható mozgásos feladatok várták a gyerekeket. A logikai játékok után az Ifjúsági tábor felé vettük az irányt, ahol várt minket az ebéd.

Az elkövetkezendő napokban rengeteg logikai, barkácsolós feladatot próbálhattak ki a gyerekek pl. zsugorfóliából való nyaklánckészítés, gyöngyfűzés, vasalható gyöngyből kis kép készítése vagy Pici Gyalog festése. Mozgásos feladatok között babzsák adogató énekes játék és nagy sakktáblán játszott verseny is volt. A Sakk-mozi nevű játékban jelentkezés alapján nagyon ügyesen válaszolgattak a gyerekek.

A sakktábor megkoronázásaként Vitéz Sinka Brigitta sakkmester szimultán játékot játszott a sakktáboros diákokkal. Král Villő 1. osztályos tanuló győzelmet aratott a sakkmesterrel szemben. Valamint újrahasznosított anyagokból könyvjelzőt és gyertya alapot készített a gyermekekkel.

E napon lehetett Horváth Mariann múzeumpedagógus segítségével agyagból sakkfigurákat készíteni.

Ezúton is szeretnénk megköszönni Frankó János asztalos mesternek a faképek felajánlását, melyet a gyerekek boldogan festettek ki, Szántosi Attilának a hűsítő üdítő felajánlását, Fabó Évának, hogy a sakktáborban elkészített agyag sakkbábokat kiégeti és természetesen a Városi könyvtárnak a helyszín biztosítását.

A közösségi szolgálatot teljesítő gimnazisták boldogan segítették a tanárok és a diákok munkáját egyaránt.

Kliment Fanni

(közösségi szolgálatot teljesítő diák)

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka