1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Újra mozgásban a Benka

2019. szeptember 27-én reggel a sportpályán gyűlt össze diák és nevelőközösségünk. A kolléganőnk zenés bemelegítő tornája szolgáltatta az ébresztőt, együtt mozgott közel 500 ember. Az Európai Diáksportnaphoz csatlakozva vállaltuk, hogy 120 percnyi mozgás- és sportprogramot szervezünk tanulóinknak, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás és játék élményét.

Idén a Diákönkormányzatot is bevonva valósítottuk meg programunkat. A DÖK tagjai szolgáltatták a zenét, valamint minden helyszínen segítették a játékok megismerését, kipróbálását. A lelkesítésben is nagy szerepet vállaltak.

A megszokotthoz hasonlóan alsósok és felsősök az udvaron és a tornateremben felállított akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, bátorságukat. Nem maradhatott ki a játékok közül a kötélhúzás és a „kakasviadal” sem, ahol az erejüket mérhették össze tanulóink. A labdás feladatok mindig a legnépszerűbbek: lábtengó, kapura rúgás, floorball,  tollaslabda, röplabda, asztalitenisz a  szünetekben is nagy élményt, közös mozgási lehetőséget biztosítanak. Az alsós tanítók népi játékok megismertetésével tették élvezetesebbé a sportnapot. Aerobikos lányok és a KID DANCE csoportunk tagjai minden szünetben modern, dinamikus zenére mozgatták meg társaikat.

Növendékeinknek lehetősége volt a nap folyamán az egészséges táplálkozásról, folyadékfogyasztás fontosságáról előadást hallgatni.

A 2019 méter megtételéhez nagy izgalommal készülődött közösségünk. Mindenki a maga képességéhez mérten futotta le a távot. Cél a teljesítése volt! Minden „befutó” tanuló folyadékpótlásáról gondoskodtunk egy kis ajándék formájában.

A közös mozgás jó hangulatú, mozgalmas délelőtté tette a nem rendhagyó „tanítási” napunkat. Reméljük sokat tanultak egymástól, egymásról és önmagukról a gyerekek! Szent-Györgyi Albertet idézve: „A sport sok mindenre megtanít, amire az életben szükség van.”

Molnár Eteléné

 

 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka