1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Rendhagyó osztályfőnöki óra

Az Európai Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére 2003 óta rendezik meg októberben a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját. A kezdeményezők célul tűzték ki, hogy az uniós állampolgárok ismerkedjenek meg a bíróság működésével és szervezetével, valamint ismerjék meg jogaikat és a szervezetet, mely segíti őket jogaik érvényesítésében. A tagországok igazságszolgáltatása mellett az Európai Tanács és a Bizottság polgári jogi tevékenységét is meg lehet ismerni, benne az európai jogrendszert.

2019. október 14. és 18. között a Békés megyei bíróságokon alkalom nyílik arra, hogy az „Igazságszolgáltatás Európai Napja” keretében a diákok hiteles és közérthető tájékoztatást kapjanak jogi témákban.

A Szarvasi Járásbíróságon 2019. október 16-án először lehetőségünk nyílt a tárgyalótermi szereplők és szokások megismerésére, majd egy jogismereti előadás meghallgatására, mely a bírósági szervezetrendszerrel, a bíróvá válás folyamatával, a bíróságok feladataival és hatáskörével, valamint a polgári és büntető peres eljárások fontosabb szabályaival foglalkozott.

Dr. Dani Dóra, a Szarvasi Járásbíróság elnöke, valamint kollégái, dr. Bárándi Emese és dr. Hegedűs Norbert Béla bírósági titkárok segítségével bepillanthattunk egy számunkra ismeretlen világba, sőt azt is kipróbálhattuk, milyen, ha megfosztanak szabadságunktól (remélem, először és utoljára, ahogy fogalmazott egy diákunk).

Végzős tanulóink közül ketten is komolyan kacérkodnak a jogi pályával. Kívánom, váltsák valóra álmaikat!

Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka