1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Tea time – Hálaadás Napja

A Hálaadás Észak-Amerika – vagyis az Egyesült Államok és Kanada – második legnagyobb ünnepe a karácsony után. Mint a neve is sugallja, a Hálaadás Napja egy olyan nap, amikor hálát adunk valamiért. November hónap 4. csütörtökén az Egyesült Államokban számos hagyomány képezi az ünnep részét. Többek között ezen a napon összegyűlnek a családok és egy közösen elfogyasztott vacsorával ünneplik meg a Hálaadás Napját.

Az idegen nyelvi munkaközösség ebben az évben úgy döntött, hogy erre a neves napra szervezzük a hagyományos Tea time nevű rendezvényünket és főszerepet adunk az intézményünkben tevékenykedő amerikai tanárainknak, név szerint Brett Bakernek és Nathan Overtonnak. Brett és Nathan egy közösen összeállított prezentáció segítségével a tornatermi megnyitó során bemutatták nekünk, hogy hogyan ünneplik az amerikaiak ezt a jeles eseményt, információt kaptunk az ünnep eredetéről, a mai modern kor látványos parádéjáról is New York utcáin. Bemutatójuk előtt a 6.a osztályból az Országos Civilizáció Versenyen elért 5. helyezést elért csapattagok, név szerint: Tóth-Rigler Emma, Kepenyes-Darida Zoé, Lestyán Lili, Medvegy Zalán és „telefonos bejelentkezéssel” Pozderka Nándor adta elő a Dallas című film ihlette saját maguk által megírt és előadott jelenetet, mellyel a színpadi szereplés kategóriában maximális pontszámot szereztek a szegedi megmérettetésen. Ehhez a szép eredményhez ezúton is gratulálunk!

A programra az alsós és felsős osztályok képviseletében érkezett tanulók vegyes összetételű csapatokban járhatták be a különböző helyszíneket. A tornateremben Szilágyi Zoltán és Brett Baker a baseball játék alapelemeit tanította meg a tanulóknak, a váltó teremben Weinperné Kiszely Nóra és Szabóné Molnár Alexandra online játékokkal és szókeresővel bővítette a gyermekek meglévő ismereteit, a könyvtárban pedig hálaadási pulykát készíthettek a gyerekek Varga-Molnár Gabriellával és Egriné Tusjak Otíliával. (Csak kézműves tevékenységgel, természetesen!) A program zárásaként a 48 diák az ebédlőben tanáraikkal kötetlen beszélgetés mellett egy közös megvendégelésen vett részt és fogyasztotta el egy csésze tea mellett az általuk hozott és felajánlott süteményeket.

A tartalmas délután után sok-sok élménnyel gazdagodva tértek haza a gyerekek, és elmondásaik alapján nagyon várják már a jövő évi teadélutánt.

Baginé Lőrincz Erika

Idegen nyelvi munkaközösség-vezető

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka