1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Bronzérem és egyéni sikerek az Úszás Diákolimpia Országos Döntőjében

A 2021-2022-es tanév Országos Úszás Diákolimpia döntőjét rendezték meg 2022. 03.19-én, Debrecenben. A III. és IV. korcsoportos lányváltónk a sikeres megyei döntő után képviselte iskolánkat, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát a 2012-es Úszó - Európa - Bajnokságnak is helyet adó sportuszodában.

A váltók mellett két egyéni indulónk is volt Molnár Molli és Mucenieks Júlia személyében, ők kezdték meg először a versenyzést. Julcsi két számban, a 100 méteres gyorsúszásban és a 100 méteres mellúszásban is versenybe szállt a legjobbakkal, mindkét távon egyéni időeredményét megdöntve lett gyorson 15., mellen pedig 9. helyezett. Molli 100 háton a döntő futamban szerepelt, ahol nagy hajrában sikerült megszereznie az oklevelet érő 6. helyet. Az egyéni számok után a váltók következtek. Sok idő nem volt a pihenésre, a lányoknak fél órán belül a váltóban is teljesíteni kellett. Előzetes időeredmények alapján Vig Annával és Adamik Alexandrával kiegészülve az előkelő 3-as pályára kerültek a döntő futamba, harmadik idővel. Izgulásra adott okot, hogy Anna előző héten betegség miatt nem tudott edzeni, de ez a döntő futamban nem látszódott a teljesítményén. A korábbi 2’27-es eredményükön 7 másodpercet javítva, nagy izgalmak közepette sikerült megszerezni a 3. helyet, ezzel az eredménnyel a csapat felállhatott a dobogó 3. fokára. A IV. korcsoportos lányváltónak előzetesen a 10. ideje volt a döntőben. A céljuk az volt, hogy javítsanak korábbi eredményükön és esetleg helyezésben kicsit előrébb lépjenek. Ezt sikerült kiharcolni a lányoknak, hiszen a 8. helyen csaptak a célba. Gratulálunk az eredményeikhez!


IV. korcsoportos csapat tagjai: Gnándt Eszter, Megyeri Panna, Patkós Bianka, Tóth-Rigler Emma
III. korcsoportos csapat tagjai: Molnár Molli, Mucenieks Júlia, Adamik Alexandra, Vig Anna

Zalán Csaba testnevelő tanár


 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka