1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Benka Gála

Az ünnepségről készült felvétel ide kattintva tekinthető meg

Több, mint 200 diák, 18 különböző, színes előadással mutatta meg mennyire is tehetséges, Benka Gyula halálának 100 éves évfordulója alkalmából. Az ez évi Benka Gálának a Cervinus Teátrum adott helyszínt péntek délután. 

Dr. Dósa Zsuzsa rendezte a Benkásokat Szemán Béla keze alá, ugyanis a művész urat kértük fel, hogy alakításával jelenítse meg a színpadon Benka Gyulát. Az ő szellemisége hatotta át az egész Gálát. Az előadások kezdetén iskolánk igazgatónője, Molnár Istvánné egy múltidézésre hívta a gyerekeket, akik a nézőtérről figyelték meghitten az egymást követő fellépőket. Minden műsorszámban a már száz éve megalapozott szellemiség tükröződött, s azok a hagyományok, amit még iskolánk névadója az ő idejében oly fontosnak, és követendőnek tartott.
A Himer Péter által írt Benka Himnusz felcsendülése jelezte, hogy kezdetét veszi a Benka Gála. Az iskolánkban működő néptánccsoport Árgyelán Kitti és Oláh Márkó vezetésével táncolta be a színpadot. Majd Földiné Boczonádi Zsuzsanna tanítónő citerásai pengettek népdalokat a közönségnek. Ezt követően Molnár-Budai Barbara, a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese kérte fel növendékeit, Molnár Emmát, Fodor Mentát, Szabó Tamarát, Galó Zsófiát és Litauszky Nikolettát, hogy játsszanak a közönségnek a hangszereiken. Az énekkarunk Paraszt Attiláné, Csilla néni vezénylésével ifj. Somorjai József által komponált Varázskréta című dalt énekelte el, amihez a zongorakíséretet Iváncsó Viola adta. Tehetséges furulyásaink szólama és Csillik Szofi éneke után három nyelven adták elő Zvara Imola, Nyárádi Hanna és Molnár Molli Petőfi Sándor Szeptember végén című versét. Paraszt Attiláné több hónapja gyakorolt a 2.a osztállyal egy érdekes ritmushangszeren, a boomwhackers-en, amit nekünk is megmutattak a színpadon. Osztroluczki Luca és Hornyik Daniel segített Szemán Bélának felkonferálni az alsós évfolyamokba járó tanulókat, akik egy angol dallal örvendeztettek meg minket. Majd Luca és Daniel magyarul és angolul méltatták társaikat Szilágyi Dorkát és Jelen Robint, akik egy-egy verset mondtak el angolul. Ezt követően közel 60 felső tagozatos diákunk énekelte el a What about us című dalt. De amint elhalkultak felhívta Szemán Béla, vagyis Benka Gyula a színpadra Huszti Erika tanítónőt, hogy hívja be a fehér és fekete „bábúkat”, hogy egy dalt énekeljenek a sakkozásról. Az énekük után máris következett iskolánk színjátszó csapata Himerné Duló Erika vezetésével. 
Az előadás végén az egész iskola együtt énekelte Himerné Duló Erika, Szemán Béla és Paraszt Attiláné vezetésével Az élet szép című dalt, mely alatt mutatkozott csak meg igazán, hogy ez a közösség, amelynek tagjai vagyunk mennyire is egy szívvel, egy lélekkel tud együtt lenni.
Szarvas város polgármestere Babák Mihály felajánlott egy kerekpárt egy igazán tehetséges tanulónknak, Szűcs Lilinek, akinek könnyek között adtuk át a dal után ezt a szép ajándékot.
Bennem az fogalmazódott meg, amikor végig néztem a színpadról a közösséget, hogy szeretek itt lenni, szeretem ezeket a gyerekeket tanítani. És hiszem, hogy az egyik legfontosabb feladatunk, hogy azokat a tehetségeket segítsünk kibontakoztatni, amik talán nélkülük nem biztos, hogy felszínre kerülnének.
 
Gazsóné Gugolya Beáta
 
 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka