1. Ugrás a menühöz
  2. Ugrás a tartalomhoz
  3. Ugrás a lábléchez

Határtalanul pályázat - Kárpátalja 2013

A Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt által kiírt BGA-12-HA-01 HATÁRTALANUL! Pályázaton 1 191 200 Ft-ot nyert, 45 diák és 5 kísérő utazhatott Kárpátaljára és ott tölthetett 3 napot.

Az utazás előtti hónapban előkészítő órán ismertük meg Kárpátalja földrajzi elhelyezkedését, történelmi viszonyait és a helyszíneket, melyeket meglátogattunk.

Vetélkedő keretében adtak számot a tanulók a megszerzett ismereteikről. Illusztrációt készítettek a kárpátaljai várakról, power point bemutatót készítettek és TOTÓ-t töltöttek ki.

Az utazás három napját nagyon tartalmasan töltöttük. Először Ungvár városát látogattuk meg, jártunk a Skanzenben, megnéztük a várat. Túrát tettünk a Nevickei várhoz, környezetrendezést végeztünk a kovászói várromnál. Este találkoztunk a vendéglátóinkkal, falusi turizmus keretében családoknál szállásoltak el bennünket Nagyborzsován.

Második napon Munkácsra utaztunk, sétát tettünk a vár területén, majd városnézésre indultunk.

Délután a Szolyvai emlékműnél róttuk le kegyeletünket, majd a Vereckei Emlékműhöz mentünk. Talán ez a hely volt a legemlékezetesebb minden diákunk számára, körbeálltuk és elénekeltük a Himnuszt. Nagyon megható volt.

Este ismét szállásunkra utaztunk. Közös programot szerveztünk a helyi magyar iskola tanulóival, ahol bemutattuk városunkat, iskolánkat és egy kis műsorral mutatkoztunk be.

Az utolsó napunk is élményekben gazdag volt. Reggel Csetfalvára mentünk a fakazettás református templomot néztük meg, és az Ökomenikus templomot. Tiszaújlakon a Rákóczi emlékművet. Végül Beregszászon tettünk városnéző sétát és ellátogattunk a Bereg Járási múzeumba, ahol nagyon érdekes gyűjteményt láthattunk.

Köszönet ezért a tartalmas három napért idegenvezetőnknek, aki nagyon sok helyre elvitt bennünket és sokat mesélt a történelmi emlékekről.

Úgy gondolom teljesítettük a célunkat, eljutottunk magyar lakta területre, megismertük az ott található magyar vonatkozású történelmi helyeket és megismertük az ott élő magyarok életét, és nem utolsó sorban barátságok is szövődtek.

 

Képek az előkészítő tevékenységről

A kirándulás képei

Képek az értékelő óráról

Bemutató előadás 

Témanap

Videóválogatás a kirándulásról: 

http://www.youtube.com/watch?v=YfJlvVsVtkM


 

Napi ige

Tisztaszoftver letöltés - ingyenes Windows, Office licence

Tehetséggondozás

További hasznos oldalak: 

Tehetségkönyvtár

E-learning tananyagok

Intézményünk elérhetőségei

Telefonszámok

Felső tagozat (Kossuth u. 7): 
06-66-312-325 (tel/fax)
Alsó tagozat (Kossuth u. 17): 
06-66-311-167
Bacsó utcai óvoda:  
06-20-620-1989
Damjanich utcai óvoda: 
06-20-824-6689
Zöldpázsiti óvoda:
06-20-522-5441

E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Megbízatások

Intézményvezető: Molnár Eteléné

Igazgatóhelyettesek: Csernusné Samu Edit, Egriné Tusjak Otília

Intézményünkben négy munkaközösség működik:

Alsó tagozatos munkaközösség
Munkaközösség vezető: Farkas-Gergely Arnold Zoltán

Felsős munkaközösség
Munkaközösség vezető: Fekete-Rekényi János

Tehetséggondozó munkaközösség
Munkaközösség vezető: Gazsóné Gugolya Beáta

Nyelvi munkaközösség
Munkaközösség vezető: Baginé Lőrincz Erika

Adatvédelmi felelős: Fabóné Kordoványi Enikő
Telefonszám: 06-66-312-325

 

Elektronikus napló elérése

Hirdetmények

Az 1-es szám is jelenthet komoly értéket az iskolában. Kérjük támogassa iskolánkat az adója egy százalékával. Köszönjük!

„Gyermekünkért, Jövőnkért” Alapítvány

5540 Szarvas, Kossuth L. u. 7.

Számlaszám: 11733058-20017280

Adószám:       18372843-104

Egyházunk technikai száma:  0035

Benka-Téka